Ps 42 Huszar Attila

Huszár Attila, 54 évet élt

6Miért csüggedsz el lelkem és nyughatatlankodol bennem? Bízzál Istenben, mert még hálát adok én néki az ő orczájának szabadításáért. 7Istenem! elcsügged bennem az én lelkem; azért emlékezem reád a Jordán és Hermon földjéről, a Miczár hegyéről. 8Örvény örvényt hív elő zuhatagjaid hangjára; minden vízáradásod és hullámod összecsap fölöttem! 9Nappal kiküldte kegyelmét az Úr, éjjel éneke volt velem, imádság az én életem Istenéhez.

Ps 42

Gyászoló család, gyászoló és végtisztesség tevő gyülekezet. Huszár Attila életét jöttünk megköszönni a mi kegyelmes és szerető Istenünknek.

Elhunyt szerettünket nem sokkal Sárbogárdra való kerülésünk után ismertem meg. Úgy ismertem először, hogy ő volt a vasárnapi fuvaros, aki két idős hölgyet, nagymamáját és édesanyját hozta mindig el a templomba. Hozta őket és jött értük, szorgalmasan és állhatatosan. Sokáig azt gondoltam, biztos van valami, ami visszatartja attól, hogy átlépje az Isten házának küszöbét.

A zsoltárunk arról is beszél, hogy az emberi életben ott lehetnek az örvények is. Ami lefelé húz bennünket, ami leránt, és amitől emberileg nézve olyan nehéz szabadulni. Láttuk őt betegségében, és az örvények közötti küzdelmeiben is. Míg a nagymama élt, míg édesanyja élt, gyakran megfordultam a házban, ahol szinte minden időt együtt töltöttek. Láttam azt is, hogy milyen nagy szeretettel és gondoskodással van az idősei iránt. És láttam azt is, hogy az Isten szava mennyire ott volt az életében. A Szentírás ott volt a konyhában, és azzal indult a nap, hogy együtt elolvasták a kalauzból is mit üzen az életük számára az Isten igéje.

Azután lassan az az idő is eljött, amikor Attila már nemcsak fuvarosa volt az idős nagymamának és édesanyjának, hanem ő maga is bejött a templomba. Jól ismerte az énekeinket, és ő maga is együtt énekelt a gyülekezettel. Olyan nagy ajándék az életünk számára, ha Isten igéje, a Szentírás szava, a lelki énekeink jelen vannak. Ezek tudják még a legnehezebb és legsötétebb napjainkat is megvilágítani.

A nagymama elvesztése után láttuk azt is, milyen emberfeletti módon és milyen nagy szeretettel ápolta édesanyját is. Végig kísérte őt az emberi életének az utolsó útjáig. Gondoskodott róla, szeretetét mutatta meg. Nagy türelemmel, és Istenre tekintő hittel tette mindezt.

És bár sokan látták és ismerték életének az örvényeit, én valami mást is láttam, amikor hozzájuk, vagy hozzá elmentem. Ott volt elhunyt szerettünk szívében az imádság is. Megvallom őszintén kevés férfit hallottam életem során az otthonában imádkozni. Imádságaiban érezni lehetett, hogy Isten ott volt az életében kegyelmével és Szentlelkével. Imádságai tiszták és őszinték voltak. Tele hittel, reménységgel és Isten iránti bizalommal.

Ha valami drága kincset tovább adhat a családjában, azt hiszem az nem más, mint ahogyan az életének a része volt az Istennel való közösség, hogy nem múlt el úgy nap, hogy ne az Isten szavával kezdje, és hogy teljesen őszintén tudott megnyílni az élete Ura és Megváltója előtt.

Élete végének öröme volt, hogy láthatta unokáját is. Egy nehéz, még az egészséges embereket is megterhelő bezártság és covid időszak után, amikor minden emberi kapcsolatunk úgy leépült, talán az élete egyetlen megtartó ereje az imádság maradt. Ahogyan a zsoltárban olvastuk is: „Nappal kiküldte kegyelmét az Úr, éjjel éneke volt velem, imádság az én életem Istenéhez.”

Lányai, Dóri és Anita, vejei Balázs és László, unokája, Vivien, volt felesége Marika, unokatestvérei és családjaik , közelebbiés távolabbi rokonai, barátai , ismerősei.