2Sam 7

756/1-2. 485/1-5. 9 841 Lekc 2 Sám 7, 8-17. 2o22o4o3 Txt: 2Sam 7, 18-29. 723/1-2. 751

A király vallásos érzületből fakadó kezdeményezését elutasítja 1-11

A királyt örökkévaló dinasztiával megajándékozza 11-17

A megajándékozott királyt alázatra tanítja 18-29

1, Hebron után már Jeruzsálem lesz a királyság központja. Beveszi a várost, egyesíti a törzseket, még a szövetségládát is oda viszi. Királyi központ lesz, és főpapi központ. Kész van a palota … kinéz az ablakon… lenéz, és lám milyen az az ideiglenes sátor… Hát még a szomszédos királyságoknak is van templomuk… jobban kellene tisztelni Istent. Kipattan az isteni szikra Dávid fejéből… Isten nemet mond. A megváltás történetének a nagy fordulópontja nem emberi kezdeményezések által jöttek létre. Ábrahám nem dőlt hátra Úr Kaszdimban és gondolta, hogy Istenem, van egy jó ötletem, egy javaslatom… mi lenne, ha elmennék egy másik, ismeretlen helyre, és ott egy új népet, nemzetséget alapítanék… jelentkezem erre magamtól, önként….

Isten maga megtartja a szuverenitását. Akkor és ott épül meg, és azáltal a templom, ahogyan Isten akarja. Isten nem adja át a kezdeményezést, nem engedi ki a kezéből.

Isten teszi a királyt naggyá, és nem fordítva, nem Dávid fogja Istent a templom építés által még nagyobbá tenni. A pogány kultuszoktól különbözik Isten terve. Nem úgy működik: én adok valamit Istennek, és cserébe én is elvárhatok. Ez az adok, hogy kapjak elv Istennél nem működik. Istennek nincs ránk szüksége – ezt hirdeti Pál, amikor Athénba érkezik. Az Isten, aki teremtette a világot és mindazt, ami benne van, aki mennynek és földnek Ura, nem lakik emberkéz alkotta templomokban, nem szorul emberi kéz szolgálatára, mintha hiányt szenvedne valamiből, hiszen ő ad mindenkinek életet, leheletet és mindent.

Isten a mi hozzájárulásunk, dicsértünk nélkül is jól megvan. Nem Istennek van szüksége mireánk, hanem nekünk van szükségünk Istenre.

2. A királyt örökkévaló dinasztiával megajándékozza(11b–17).

A bibliai gondolkodásban a fogalom, hogy valakinek a gyermeke vagyok, a kifejezés nem a mai értelmű, genetikai dolgokat jelenti, hanem a természetbelieket, a viselkedés belieket, hogy kivel azonosulunk. Beliál gyermekei azt jelenti, hogy semmire kellőek. Hogy a cselekedeteik semmire valók, hogy nincsenek értékeik, és nem érték szerint élik az életüket, nem aszerint tájékozódnak. Beliál gyermekei nem hoznak létre értéket, nem hagynak maguk után semmit. Beliál gyermekei az érték nélkül való létet jelenti. Amikor a gonosz gyermekeiről beszél a Szentírás, azt a fajta életmódot és azt a fajta viselkedést tárja elénk, amit Jézus elítél. De van hazugság atyja is… és ha van, annak is vannak fiai. Így eljutunk oda is, hogy Isten fiainak is neveztetünk. Jézus mondja, hogy boldogak a békesség szerzők, mert Isten fiainak neveztetnek. Kicsoda ebben a világban az egyetlen tökéletes békesség teremtő? Isten maga. Amikor pedig mi teremtünk békét ebben a világban, akkor úgy cselekszünk, mint ahogyan Isten. A cselekedeteinkben fogunk arra hasonlítnai, mint amit Isten tesz.

Amikor egy embert királlyá koronáztak, a király magát Istent kellett hogy sugározza a nép felé is. A király tetteiben meg kellett jelennie azoknak a tulajdonságoknak, amiket Isten királysága és uralma is hordozott. Igazságosság, együttérzés, jogszerűség, a jognak az érvényesítése az országban, az ítéletek meghozatalában. Ezt kellett a királynak is visszatükröznie az uralkodásában.

Jézus Isten fiúsága össze persze mindent felülhalad, és össze nem hasonlítható az előzőekkel. Amit az Atya véghezvisz, ugyanazt Jézus is megcselekszi. Nyilvánvalóan ebben különbség van a mi Isten fiúságunk közt. Az Atya jelen volt a teremtésben, ugyanúgy a Fiú is. Az Atya ott van az utolsó ítéletnél, ugyanúgy a Fiú is. Az Atya ítél, ugyanúgy a Fiú is. Az Atya feltámasztott embereket a halottak közül. Ugyanúgy a Fiú is, hogy mindenki ugyanúgy tisztelje a Fiút, mint ahogyan az Atyát is.

Amikor a király Isten fiúságáról beszélünk, leginkább az örökösről, az örökbe fogadottról beszélhetünk. Ezt a nyelvezetet használja igen gyakran Pál apostol is., amikor örökösről, örökségről szól.

Dávid szívében ott van a félelem. Vajon nem végzi ugyanúgy mint Saul? Királyként leéli az életét, aztán hirtelen mindennek vége szakad. Mindaz, amit elért, amit kiharcolt semmivé lesz. Vajon nem végzi majd a történelem szemétdombján végül. Lesz-e folytatása, lesz-e egy íve mindannak, amit elért, és be tudja-e tölteni a küldetését. .Ott van az aggodalom Dávid szívében. Én hűséges vagyok Istenhez, de vajon a fiam, az unokám, a dédunokám hűséges lesz-e hozzá. Miközben ott van az aggodalom Dávid szívében Isten azt mondja neki, hogy én fogom felállítani a te házadat, a te dinasztiádat mindörökké. Ez kétféleképpen valósulhat meg a mi gondolataink szerint: 1. ugyanabból a családból jön egymás után, minden nemzedékben a király, szép egymás utáni sorban. 2. a király örökké él.

Ézsaiás 9-ben olvassuk: fiú adatik nékünk, gyermek születik nékünk, uralkodik Dávid trónján, uralmának és hatalmának nem lesz sohasem vége… csodálatos tanácsos, erős Isten, örökkévalóság Atyja, békesség fejedelme.

Ezékeil 34-ben Isten egy pásztorról beszél, aki a gonosz pásztorok után legeltetni fogja népét. Vagy 25 alkalommal olvassuk, hogy Isten elküldi szolgáját Dávidot, hogy legeltesse népét. Nem véletlenül mondja magáról már az Újszövetségben Jézus Krisztus önmagáról, hogy én vagyok a jó pásztor. És ott, a jerikói utak mellett a vakok kiáltoznak hozzá, hogy Jézus, Dávidnak Fia, könyörülj rajtunk. .

3. A megajándékozott király megalázza önmagát. (18–29).

Milyen változáson ment keresztül Dávid, miután meglátta Isten kegyelmét. A fejezet elején még ő akart építeni, szinte mondhatjuk, ő akart szívességet tenni Istennek, hogy megépíti neki a lakhelyét. Ez az a pillanat, ami megváltoztatja az életét. Mit mond Dávid? Ki vagyok én? Ki az én családom, mindenható Isten? Ez az a mondat, ami emlékeztet bennünket a tékozló fiú hazatérésekor – tégy engem olyanná mint szolgáid közül egy.

Amikor Dávid megismeri Isten akaratát, amikor látja az ő hatalmát, akkor alázza meg magát. Isten igéje nélkül nincs alázat. Mert Isten nélkül a saját tetteimet látom, mindazt, amit sikerült elérnem. Ahol Istent látom, mint megajándékozót, ott tudok előtte leborulni és megköszönni. Ahol látom az igéreteket… ott látom az azt beteljesítőt is. És akkor tanulom meg az alázatot.