Sermon Tone Analysis

35/1.4.

165/1-5.

778 Lekc.

1Sám15, 10-23.

2022.02.27.

Txt: 1Sam 15, 24-35.

770 251

Kedves Testvérek!

Egy héttel ezelőtt még nem gondoltuk, hogy háborúról szóló hírekkel találkozunk, és hogy a mai bibliai történetünkön kívül máshol a hétköznapokban találkozunk ezzel.

Hálát adunk azért, mert a templomban jelen levők nagy többsége, aki Magyarország területén élte le az életét, hogy nincs saját tapasztalata a háborúról.

Kik is voltak az amálekiek?

A legdélebbi területek szomszédságában laktak, és a honfoglalás harcainál olvasunk erről a népről.

Hogy amikor a Sínai hegy felé vonultak, útjukat állták Mózesnek és Józsuénak, és harcba szálltak velük.

Talán ismerős a történet, ahogy Refidimnél Józsué harcba száll amálekkel, és közben Mózes egy közeli hegyre megy fel, és amíg Mózes kezei az ég felé emelkedtek, addig Józsué és csapatai győztek, de he Mózes kezei ellankadtak, akkor az ellenség győzött.

Áron és Húr ment ezért, hogy tartsák fent Mózes kezét, hogy az ellenség felett győzhessenek.

Nem erről a történetről szól a mai igénk, mégis, mielőtt a történetre rátérnénk, ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a mostani háborús helyzetben a legfontosabb az ég felé felemelt kéz, erre kérnek Kárpátalján élő testvéreink is, hogy tartassanak imádságok.

Minden másnál fontosabb.

Mai igénk háborús csatáról szól Saul és katonái, illetve amálek királya Agág és népe közt.

Talán az elmúlt napokban már túl sokat láttuk a tévé képernyőin keresztül a csatáknak a képeit.

Ezen a történeten keresztül Isten valami egészen másra akar bennünket tanítani.

Mert ez a történet az engedelmességről szól, nem pedig a háborúról.

Isten parancsot ad Sámuelen keresztül Saulnak, hogy menjen amálek ellen.

Van egy különleges szava a Szentírásnak erre a fajta háborúra, a héber hérem szó.

Általában a hadviselésből ismerjük a harcok természetét: a megütköző katonák csatában hulltak el, a győztes fél pedig a megmaradtakat, tárgyi eszközöket, ékszereket, fegyvereket, értékeket magához vette hadi zsákmányként.

Ennek a hadi zsákmánynak a része volt az értéket képviselő állatok is, marhák, birkák is.

A hadi zsákmány részévé lettek a túlélők is, gyermekek és asszonyok vagy idősek, akik a legyőzöttekhez tartoztak, a győztes pedig rabszolgaként, vagy házi szolgaként magával vitte.

Ez volt az általános gyakorlat a háborúkban.

Azonban az a parancs amit Saul kapott Istentől egy másfajta háborúról szólt: mindent teljességgel el kellett pusztítani, semmit nem hagyhattak meg, és zsákmányt se szedhettek.

A hérem törvénye, parancsolata azt jelentette, hogy teljességgel Istennek kellett szentelni – ember abból semmit meg nem tarthatott.

A hérem tulajdonképpen nem háborúnak számított, hanem áldozatbemutatásnak.

Saul parancsot kapott erre, és azt olvassuk, hogy ezt a parancsot megszegte.

Engedelmességet kért Isten tőle, és Ő ahelyett, hogy Istennek mutatta volna be az áldozatát, most valami egészen mást vitt véghez.

Dicsőséges katonai győzelmet arat.

Az idősebbek emlékeznek, hogy hogyan néztek ki a nagy felvonulások – április 4-e, május 1-je, vagy éppen Romániában augusztus 23-a.

Sokszor katonai parádé, felvonulás, elől mentek a hőn szeretett vezetőknek a képei, utána a hadsereg, katonák díszszemlén, a haditechnikát is felvonultatták.

Így volt ez Pekingben, Mokszkvában, Bukarestben és Budapesten is.

Saul ebben a történetben elköveti ezt a bűnt: az Istennek való engedelmesség helyett a saját katonai dicsőségét akarta szolgálni.

Megmutatni a katonai erejét, vitézségét, győzelmét, végig vonultatni a legyőzött királyt, Agágot a népe előtt.

Mert a legyőzötteket, mint zsákmányt megmutatták egy megszégye-nítő felvonulásban a népnek is, megalázva és megszégyenítve az ellenséget.

Hova megy elsőként Saul a csata után?

Kármelbe, hogy magának emlékoszlopot állítson.

Saját nagyságának, vitézségének, dicsőségének akar egy emlékművet.

Saul végzete benne van már ebben a történetben is.

Az engedetlenség és az önimádat jelenik itt meg egyszerre.

Saul háta mögött hagyja a Tízparancsolat legelső parancsolatát.

Én az Úr vagyok, a te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptom földjéről, a szolgaság házából.

Ne legyenek más isteneid énelőttem.

Saul magáénak tudja a győzelmet, a szabadítást amálektől, és magát emeli fel.

Közben pedig ott csengenek bennünk: aki felmagasztalja magát, az megaláztatik.

És ott csenghetnek bennünk Anna énekéből is a sorok: hatalmasokat dönt le trónjáról és alázatosakat emel fel.

Miközben Saul engedetlenné vált Istennel szemben, közben Sámuelnek Isten ezt tudtára adja.

Mit tesz Sámuel?

Haragra gerjedt, és egész éjjel jajgatott az Úr előtt.

Miközben látja Isten felkentjének a bűnét, miközben ott van a bűn ellen való haragja is a prófétának, látjuk a bűnösért jajgató Sámuelt.

Sámuel alakja hasonlít Jeremiás prófétához, aki nemcsak ostorozza népét és a nép vezetőit a bűnük miatt, de maga is szenved velük együtt.

Sámuel jajgat, mert Sámuelnek is fáj az elkövetett bűn.

Valamire rámutat ez a történet még.

Saul azt gondolja magában, hogy a meghagyott szép állatok áldozatként való bemutatása el tudja simítani a dolgokat.

Nem tudjuk, hogy Saul katonái komolyan gondolták, hogy azért hozzák el a szép állatokat, hogy bemutassák áldozatként.

De van, amit Istennel se lehet olyan egyszerűen elintézni, különösen nem akkor, ha nem tiszta az emberi szív.

Sámuel rámutat, Isten engedelmességet kíván, nem áldozatot.

Az engedelmességben a mi szivünk lesz Istené, az áldozatban a bemutatott áldozati állat.

Isten minket akar.

Isten téged akar és engem akar.

Van, amit adománnyal, van, amit jótékonysággal nem lehet nála elintézni.

Az engedelmesség ott kell legyen a hétköznapokban is.

Sámuel azt mondja Saulnak, engedetltenné lett az Isten szava iránt.

A legnagyobb háborúságot, bukást, romlást magunknak az Isten igéjével szembeni engedetlenséggel tudjuk hozni az életünkre.

Ez történik ma a nyugati világban, ahol az Isten igéje nem jelent már útmutatást.

Ahol az Igének való engedelmesség meggyengül, ott nem tud megtartani az ítélet elől.

Ott jelentkezik az engedetlenség súlyos következménye is.

Azt hiszem, ma nincs olyan ember a templomban, aki örülni tudna mindannak, ami Ukrajnában történik.

Nincs hova mennünk, mint az élő Isten színe előtt jajgatunk, és érezzük a bűn súlyát és következményét az életünkben.

A viszályt, az értetlenséget, az ellenségeskedést, a háborúságot, ami az emberi szívből indul ki.

Ami ellentétes Isten tervével és akaratával.

És ma sincs más eszköz a kezünkben, mint az újszövetségi igeszakaszban olvastuk: amikor a tanítványok a sikertelenségre rákérdeznek, miért nem sikerült nekik kiűzni a gonosz lelket a megszálottból: imádság és böjt.

Böjthöz érkezve sincs más eszközünk, és nincs más fegyverünk.