Mt 2:1–3, 7–8, 13–16, 22–23

Hol van a király?

Mt 2:1–3, 7–8, 13–16, 22–23

1Amikor Jézus megszületett a júdeai Betlehemben Heródes király idején, íme, bölcsek érkeztek napkeletről Jeruzsálembe, 2és ezt kérdezték: Hol van a zsidók királya, aki most született? Mert láttuk az ő csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy imádjuk őt. 3Amikor ezt Heródes király meghallotta, nyugtalanság fogta el, és vele együtt az egész Jeruzsálemet. … 7Ekkor Heródes titokban hívatta a bölcseket, és gondosan kikérdezte őket, hogy mikor jelent meg a csillag,8majd elküldte őket Betlehembe, és ezt mondta: Menjetek el, és kérdezősködjetek a gyermek felől; mihelyt pedig megtaláljátok, adjátok tudtomra, hogy én is elmenjek, és imádjam őt!...13Miután elmentek, íme, az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában, és így szólt: Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, menekülj Egyiptomba, és maradj ott, amíg nem szólok neked, mert Heródes halálra fogja kerestetni a gyermeket. 14Ő pedig felkelt, vette a gyermeket és anyját még éjnek idején, és elment Egyiptomba. 15Ott volt Heródes haláláig, hogy beteljesedjék az, amit az Úr mondott a próféta által: „Egyiptomból hívtam el a fiamat.”...

16Amikor Heródes látta, hogy a bölcsek túljártak az eszén, nagy haragra lobbant, elküldte embereit, és megöletett Betlehemben és annak egész környékén minden kétesztendős és ennél fiatalabb fiúgyermeket ahhoz az időhöz mérten, melyet a bölcsektől megtudott. … 22Amikor azonban meghallotta, hogy Júdeában Arkhelaosz uralkodik apja, Heródes után, félt oda visszatérni. Miután pedig kijelentést kapott álmában, Galilea vidékére ment; 23és amikor odaért, egy Názáret nevű városban telepedett le, hogy beteljesedjék, amit a próféták mondtak: „Názáretinek fogják őt nevezni.”

A napkeleti bölcsek, a keleti országok mágusai, tudósai megérkeznek a csillagot követve Jeruzsálembe, Heródes palotájába. Bölcs emberek voltak, és biztos sokat tudtak az ég dolgairól, vagy az égitestekről, lehet, hogy még a csillagok emberre gyakorolt hatásáról is tudtak dolgokat, egy dolgot azonban nem nagyon látunk a viselkedésük alapján, hogy értettek volna az emberi lélekhez. Vagy pontosabban nem sokat hallhattak Nagy Heródesről, a zsidók királyáról. Nyilván nem volt akkor még olyan jó kémprogram használatban, mint amiket ma be lehet szerezni.

Boldog tudatlansággal, naivitással megkérdezték Heródestől, a királytól: hol van az új király, aki most született. Heródes nagy volt, mert hatalmas fejlesztések voltak az országban, rendkívüli építkezések folytak. De Heródes árnyoldalához tartozott az is, hogy nagyon beteges féltékenység gyötörte. Számos gyermekét és több feleségét megöletett, volt akit saját kezűleg maga fojtott meg. Nem engedett senkit se mahához közel, hogy nehogy másé legyen a hatalma, vagy nehogy legyen valaki, aki jogszerű utód lehessen, a trón várományosa. Ettől az embertől megkérdezni, hogy hol van az új király, hát nem volt bölcs ötlet, még akkor se, ha napkeleti bölcs tette fel a kérdést.

Heródes rögtön hivatja a tudósait, és azok a próféciákból szinte azonnal tudják is rá a választ, hogy hol kell megszületnie a Szabadítónak. Miközben Heródes csak arra tud gondolni, hogy hogyan ölhetné meg ezt az újszülöttet, közben egészen mást mond: gyertek vissza és tájékoztassatok hol lakik, hogy én is elmehessem őt imádni.

A bölcsek Istentől figyelmeztetve kikerülve Heródest indulnak haza, és semmiféle híradással nincsenek Heródes felé. Ezek után nem marad el Heródes bosszúja sem: mivel biztosra akar menni, Betlehem és környezetében megölet minden 2 évnél fiatalabb gyermeket. Hogy a történelem miért nem említi ezt az eseményt, annak oka talán az lehetett, hogy az akkori Betlehem mérete szerint talán 3o gyermeket ölhettek meg. Ez azonban Heródes kegyetlenkedései közt még említésre se nagyon méltó.

Józsefet álmában egy angyal figyelmezteti és ennek hatására indulnak el Egyiptomba. Egy olyan helyre, ahova Heródes keze nem ér el, és egy olyan helyre, ahol nagy zsidó közösség élte az életét. Alexandriában évszázadok óta népes zsidóság élt, és legnagyobb valószínűséggel ide érkeztek, ahol rajtuk kívül is lehettek, akik Heródes elől menekültek.

Krisztus királyságának a veszélye

Nagy Heródes életének a jellemzői és annak a következményei a mi mai világunkban sem ismeretlenek: mások becsapása, félelem, vérengzés, igazságtalanság, menekülés és hajléktalanság. Ez a mi világunknak is a része. Honnan ered a gonosz? Mindig könnyű egy-egy réteget kiragadni, és nevesíteni, hogy ki miatt van baj a világban. Lehet világnézeti vagy politikai elköteleződést említeni, és másokra mutogatni, hogy a baj miattuk van. Vagy lehet, a társadalom valamelyik rétegére fogni: a gazdagokra, vagy épp ellenkezőled a szegényekre. A gonoszság azonban az emberi szívből ered. Gonosz az ember szíve ifjúságától fogva.

Ami talán ebből az igéből egészen megdöbbentő lehet számunkra, hogy Heródes Krisztus megjelenésére adott válasza bizonyos értelemben mindannyiunkat jellemez. Ha király akarsz lenni, és valaki érkezik hozzád, hogy ő a király, akkor valamelyiknek fel kell adnia a trónját. Csak egy valaki ülhet a trónon.

Jézus ezzel az igénnyel jelent meg a mi világunkban. Lk 14, 26. Ha valaki hozzám jön, és nem gyűlöli meg apját és anyját, feleségét és gyermekét, fivérét és nővérét, és saját életét, az nem lehet a tanítványom. Jézus úgy hív az ő követésére, hogy az minden mást felülír, minden más ehhez képest egy gyengébb kapcsolat. Teljes teljhatalmat követel az életünktől, teljes engedelmességet – erre pedig az ember szíve többnyire ellenállással válaszol.

Rom 8:7–8, Pál apostol úgy fejezi ki, minthogy a test törekvése ellenségeskedés Istennel, mert Isten törvényének nem engedelmeskedik, és nem is tud engedelmeskedni. 8Akik pedig test szerint élnek, nem lehetnek kedvesek Isten előtt.. Ez az ember természet szerinti állapolta. Az Istennel való szembenállásunk.

Olyan furcsa, hogy a mai világunk pedig valahogy ezt el akarja takarni. Úton-útfélen találkozunk kócsokkal, életvezetési tanácsadókkal, és sok mindenkivel, akik mind arra törekszenek, hogy megtanítsanak bennünket együttműködni, hogy miként tudunk csapatjátékosok lenni, kedves és szerető emberekként viselkedni. És bár önmagunkat megpróbáljuk becsapni, nem tudjuk a szívünk végéről az ellenállásunkat kitörölni, mert ez olyan mélyen ott van, mint a paradicsomi esetünk, a bűneset.

A gonoszság az emberi szív önzéséből fakad. Önmagunktól mi nem akarjuk a felebarátot vagy Istent szolgálni, hanem mi akarunk királyok lenni, és ha lehetséges, akkor nekünk legyen meg az udvartartásunk. Igen, mi is heródesek vagyunk. A saját kezünkben tartjuk az életünket, a sorsunkat.

Ebbe az életbe érkezik meg Jézus, és követeli magának a végső teljhatalmat. És nem megy az olyan könnyen, hogy megadjuk neki magunkat. Nem megy olyan könnyen az életünk átadása, még akkor sem, ha ezt sokszor hangosan ki is mondjuk – akár egy nyári keresztyén tábor alkalmával.

Rom 3:10–11: Nincsen igaz ember egy sem, 11nincsen, aki értse, nincsen, aki keresse Istent. Hát nem milliónyi keresztyén ember követi Jézust és engedelmeskedik neki?

Egyrészt azt kell látnunk, hogy sokszor van egy elsődleges célunk az életünkben, el akarunk érni valamit: szeretet, erő, hatalom, bűnbocsánat, boldogság. És közben nem az elsődleges célunk Krisztus. Sokszor mintha érdekházasságot szeretnénk kötni Istennel.

Másrészt azt is látnunk kell, hogy az emberek keresnek valamiféle istent, egy olyan istent, akit őt szeretnének, de nem azt az Urat, aki kijelentette magát a Szentírásban. Ez az a mondat, amikor azt mondjuk: hiszek, de a magam módján.

Amit itt látunk ebben a bibliai történetben Heródes életéből, az nem más, mint az, ami az emberi szív mélyén rejtőzik. Nem akarom átadni a királyi trónusom. Nem akarom magam alávetni a hatalmadnak, nem akarok teljes engedelmességet. Megmarad az ellenségeskedés Istennel. Inkább mi teremtünk egy nekünk tetsző Istent, mintsem a kijelentés Istenének alávessük magunkat.

Milyen furcsa látni és tapasztalni azt, hogy visszaesünk a bűn állapotába. Pedig már megfogadtuk. Az úrvacsora utolsó kérdése is arra vonatkozik. Miért van ez a visszaesés? Azért, mert az emberi természetünkben mélyen ott van: amit gyűlölök azt teszem. Róm 7, 15.

Akkor hát mit tehetek. Az egyik és legfontosabb, amit tennem kell, az a növekedés: többet kell imádkoznom, és fel kell mutatnom a rossz cselekedeteimet is.

Emlékszem, egy idős lelkipásztor testvérem mondta azt, hogy azért fontos a bűnvalló imádságnak a testvéri közösségben való elmondása, mert akkor ott van a megszégyenülés is. Segít, hogy elkerüljem. Ezért fontos nemcsak az állami téren, de még inkább a saját életünkben a transzparencia. Hogy látható legyen. Ne takargassam. Hogy elkerüljem a rosszat. Ez egy harc az életünkben.

Krisztus királyságának az eljövendő voltáról se feledkezzünk meg. Mert eljön az ég felhői közt, hatalomban és dicsőségben. Eltörli a gonoszt, a szenvedést és a halált.

De ezt a királyt először máshol kellett meglátni. A betlehemi jászolban. A mindentől távol eső Názáretben. Jézusnak nem voltak akadémiai fokozatai, híres iskolái. Isten nem a nagy nemzetek közül támasztotta a megváltót, hanem egy kis, hatalmak árnyékában élő zsidó nép tagjai közül. Mint ahogyan Góliátot se egy nálánál nagyobb óriás győzte le, hanem egy kis pásztorfiú. Mint ahogy Illéshez se a földrengésből, a forgószélből, hanem a halk, szelíd hangból szólt.

Még tudnánk sorolni nem? Káin helyett Ábel, Izmael helyett Izsák, Ézsau helyett Jákob, Manassé helyett Efraim. Dávid a sorban a legutolsó volt. Isten az idős Sárát választja, nem a fiatal Hágárt. Annát, aki nem szülhet gyermeket és Erzsébetet, aki idős korában is meddő volt.

Názretet választja Jeruzsálem helyett, és egy fiatal lányt távol mindentől.

Jézus az elveszettért jött. A gyengéért. Akik be tudják vallani, hogy azok. A megváltás nem a mi munkánk, hanem az Ő munkája. Nem győzelemmel érkezett meg, hanem kereszthalállal és temetéssel. Jézus letette az isteni erejét. A középpontban nem a trón áll, hanem a kereszt.

Ezért állhatunk mi is ott.