Ef 2, 1-10. Miénk a menny

2o211o29 Ef 2, 1-10. Miénk a menny

Pál apostol az Efézusban levő keresztyének számára fogalmazza meg a Krisztus által kapott új életet. A Krisztus megjelenése az életünkben nem valamiféle polírozást jelent. Eddig is szép és jó volt minden, ezután pedig ha lehet fokozni a dolgokat, akkor még jobbá lesz. Sokszor ott tévedünk a legnagyobbat, hogy azt gondoljuk, hogy Isten az életünkbe való kerülése valami kis extra dolgot fog hozni.

Nem tudom, hogy a testvérek hallották-e az emberek megnyilatkozásait a gyermekek hittanra való járásával, hittanra való beíratásával kapcsolatosan, vagy akár konfirmálással kapcsolatosan. Legtöbbször azt fogalmazzák meg, hogy hát menjen el a gyermek, járjon hittanra, mert ott rosszat nem tanul. Ha ennél pozitívabb megfogalmazással találkozunk, akkor az úgy hangzik, hogy ott jót tanítanak neki. De volt már, hogy úgy akartak gyermeket elküldeni hittanra, mert a gyermekük rossz volt, és azt gondolták, hogy majd a hittan óra meg fogja javítani a gyermek magatartását, viselkedését, szorgalmát, vagy ha hittanra jár, majd a többi jegye is elkezd jobb lenni. Ha baj van, ott az egyház, ha baj van, ott vannak a papok. Ha baj van, akkor elő tudjuk szedni Istent, mert hát mi más dolga lenne, mint hogy rajtunk segítsen. Néha talán szeretnénk is, ha ez így lenne, ha mi olyan könnyen és egyszerűen meg tudnánk változtatni más életét. De érezzük nem ez a megoldás.

Ma délelőtt egy asszony jött hozzám, hogy tudnék-e neki szentelt vizet adni. Pénztárca a kezébe volt, rögtön gondolkodni kezdtem, hogy vajon mit érhet egy deci szentelt víz. De minden jó szándékom ellenére azt kellett mondjam, hogy mi nem tartunk ilyet. Hogy egészen pontosan mihez kellett volna, azt már nem fejtette ki, gyorsan távozott is.

Krisztus életünkbe való megjelenése nem valami extrát hoz. Nem jobban csillog az életünk, nem szebb hangon tudunk énekelni, nem kedvesebbek leszünk, nem többet fogunk a szegényeknek adni, mint eddig, hanem teljesen új korszak kezdődött.

Halál helyett az élet kezdődik. Amikor Krisztus betoppan az életembe, akkor egy minőségi változás, egy talán szavakkal ki sem fejezhető változás történik, új korszak kezdete lesz. Pál apostol az efézusiaknak azt mondja, hogy Krisztus életre keltette őket. Hogy eddig halottak voltak, de most már életre keltek Krisztus által. Eddig e világ életmódja szerint éltek, ami a bűnök és a vétkek világát jelentette. Az efézusiak élete a levegő birodalmának a fejedelme által meghatározott élet volt. Nem kell ehhez sokat gondolkodnunk, hogy rájöjjünk, hogy itt az apostol a Sátánra gondol. Ha az Újszövetség héberül lenne előttünk, akkor szinte rögtön elénk is tűnne a szövegből a Sátán alakja, hiszen az engedeltenség és az ellenállás igéjét héberül így is mondanánk ki: Sátán. Ha nincs jelen Krisztus az életünkben, akkor az Istennel való kapcsolatunkat ez az ellenállás jellemezné. Az életmódunkat a testiség, a magatartásunkat a harag. Ez az, ami az embertől telik, ez az, amit otthonról hozhatunk, ez az, ami az örökségünk, és amiben élünk Krisztus nélkül.

Minden megváltozott Krisztus eljövetelével. Pál apostol azt mondja, hogy Krisztus megjelenése annak a következménye, hogy Isten gazdag irgalomban és szeretetben. Tudjuk jól, hogy ezekben a szavakban Isten gondoskodása jelenik meg. Az anyaméhnek a képe nem más, mint az irgalom szava. Úgy vesz bennünket körül, mint a magzatot. Enélkül nincs élet. Az élet ott kezdődik, hogy megjelent Isten irgalma és szeretete. Istennek a teljes irgalma és szeretete elérkezett hozzánk Jézusban. Ahogy Pál apostol megfogalmazza: Ő a láthatatlan Isten képmása. Isten teljessége érkezett el közénk Krisztusban. Isten teljes szeretete jelent meg abban, hogy elküldte közénk egyszülött Fiát. Ennél többet nem adhatott volna nekünk Isten. Ennél jobban nem szerethetett volna bennünket Isten.

Ebben az igében látjuk azt is, hogy Krisztus feltámadásával együtt a bűnös embert is új életre támasztja fel Isten. Vele együtt. Micsoda kiváltság ez! Milyen elképzelhetetlen jutalma ez Istennek az irányunkba, hogy bár miattunk halt meg Krisztus, mégis minket vele együtt feltámasztott.

Ezekben a mondatokban van valami titok is, amit Isten leleplez előttünk. Nemcsak a bűnből támadtunk föl és új életet élhetünk, de Krisztus feltámadásával a mi halálból való feltámadásunk is megtörtént. Amit János evangéliuma úgy fogalmaz meg, hogy átmentünk a halálon az életbe. A feltámadásunk már ténnyé lett azzal, hogy Krisztus az életünk része lett. Nem egy bizonytalan, homályos, feltételes, hanem egy megtörtént valóság: Krisztussal együtt feltámadtam. Élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus. Ennek az örömében élhetem az életem.

Vajon lehet-e fokozni mindezt még tovább is – kérdezhetnénk. Igen, mert nemcsak a feltámadásunk egy valóságos dolog, nemcsak afelől lehetünk bizonyosak, hanem már a mennyei világába ültetett Krisztus Jézusban.

A Káté kérdéseink között ott van egy kérdés, ami felteszi azt a kérdést, hogy mi hasznunk van nekünk Krisztus feltámadásából.