Mk 11, 2o-26.

1o5/1-2. 264. Mk 11, 2o-26. 2O21. Aug. 22. 483/1. 1o. 436. 227-228-229. 447. Himnusz

Korán reggel, amikor elmentek a fügefa mellett, észrevették, hogy az gyökerestől kiszáradt. Péter visszaemlékezve így szólt hozzá: Mester, nézd, a fügefa, amelyet megátkoztál, kiszáradt. Jézus így válaszolt nekik: Higgyetek Istenben! Bizony mondom nektek, hogy aki azt mondja ennek a hegynek: Emelkedjél fel, és vesd magad a tengerbe! – és nem kételkedik szívében, hanem hiszi, hogy amit mond, az megtörténik, annak megadatik az. Ezért mondom nektek: higgyétek, hogy mindazt, amit imádságotokban kértek, megkapjátok, és megadatik nektek. És amikor imádkoztok, bocsássatok meg annak, aki ellen valami panaszotok van, hogy mennyei Atyátok is megbocsássa nektek vétkeiteket. Ha pedig ti nem bocsátotok meg, a ti mennyei Atyátok sem bocsátja meg a vétkeiteket. Mk 11, 2o-26.

Hit és megbocsátás

Kedves Testvérek!

A felolvasott igeszakasz a hit erejéről, fontosságáról és a megbocsátás fontosságáról szól. Különösen az úrvacsorához készülve is nagy jelentősége van ennek a mai nap mindannyiunk életében.

Jézus ezeket a szavakat a virágvasárnapi bevonulás után, a golgotai keresztre készülődve mondja. Sok elhangzott tanítás, sokak által látott csodatétel, gyógyítások sokasága után is ott láthatóa gyümölcstelenség Jeruzsálemben. Az emberfia eljövetele, mindaz, amit Jézus tett mégse változtatta meg sokak szívét és életét. Ott maradt nagyon sok élet érintetlenül, sokakban nem történt változás, inkább megkeményedtek. Főpapok, írástudók, farizeusok, szadduceusok közül sokan elutasították Jézust és tanítását, csodatételeit. Az ítélet elkerülhetetlen. Jézus elutasítása ácsolja a golgotai keresztet, és Jézus elvetése magával hozza az ember számára az elvettetést is egyben. Akik elutasítják, elutasították Jézust, azoknak az életében nem tud jelentkezni a csoda. Nem tud jelentkezni a gyógyulás. Nem tud jelentkezni az új élet. Történelmi ítélet is elhangzik ebben a felolvasott igében, mely a második szentély, a jeruzsálemi templom lerombolását jelenti, illetve az államiság végét is.

A fügefa kiszáradásának a történetében van Jézus tettének egy jelképes üzenete is. A gyümölcstelenség, a gyümölcs nélküliségnek ott van az ítélete is. A tanítványok megdöbbenve állnak meg a kiszáradt fügefa mellett, de Jézus ezen keresztül is a hitnek a fontosságára, a hitnek az erejére hívja fel a figyelmüket. Ahol a hit ott van az életünkben, ott megmutat-kozik a hétköznapokban is, a cselekedeteinkben, a magatartá-sunkban is látszódnia kell. Nem véletlenül fogalmazza meg, sorolja fel Pál apostol a Lélek gyümölcseit (Gal 5,22). A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás.Ellenben a gyümölcstelen hit nem más, mint egy elszáradt fa, aminek nincs semmi haszna, jelentősége.

A gyümölcstelen élet helyett azonban Jézus itt a hit fontosságát és a hit erejét hangsúlyozza a tanítványok és a mindenkori tanítványok számára, így ma számunkra is.

Az Istenbe vetett hitünk az a teljes bizalmat is jelenti a mi Urunk iránt. Ahogyan Jézus bemutatja az Atyát az emberek számára az egészen új, hiszen az övéit, a gyermekeit szerető Atya képe kerül elénk, mint ahogyan azt az elveszett fiú történetén keresztül is tanítja. Igen, ilyen szerető atyánk van, olyan Istenünk, mint aki nem más, mint egy édesapa, egy olyan Istenünk, mint aki értünk vállalta a fájdalmat és a kockázatot is. Hagyta elmenni hazulról a fiát, és hagyta eltékozolni mindenét, és végtelen szeretetével mégis visszavárta, visszavárja. Így és ezért lehet teljes bizalommal feltekinteni a mi Urunkra. Jézus az Úri imádságban, az imádságaink példájában is az atyát, egészen újszerű, közvetlen módon szólítja meg, és biztat minden hívő embert, hogy ilyen kapcsolatban éljen az élő Istennel, mint aki édesapaként van az életünk mellett.

Ez a bizalom abban is megmutatkozik, hogy mindent Isten elé tudunk tárni, elé tudjuk vinni kéréseinket. Az imádság csodájába, erejébe, lehetőségébe hívja Jézus nemcsak a tanítványait, hanem bennünket, mostani tanítványokat is. Szabad imádkoznunk. Lehet imádkozni akár még nagy dolgokért is. Olyanokért is, ami talán lehetetlennek tűnik, ami kivitelezhetetlennek tűnik. Az imádságnak az ereje pedig mindig abban van, hogy mennyire tudunk mi egyek lenni Istennel. Az imádság az Istennel, Krisztussal való egyesülésünket, egységünket is jelenti. A csodák is ott történhetnek meg igazán, ahol ez az egység minél inkább megvalósul. Minél inkább Istenben vagyunk, illetve minél inkább bennünk lakozik Isten. A Lélek általi egységet és erőt látjuk az imádságban is jelen, hogy hogyan tud Isten munkálkodni, hogyan visz végbe csodát akár a mi életünkben is, vagy a mi életünk által.

Az imádságnak és a csodának van azonban egy másik fontos emberi feltétele is. Az elengedés, a megbocsátás. Az imádság meghallgatás fontos része az is, hogy rendezett viszonyok között forduljunk Isten felé. Haraggal, gyűlölettel, terheket hordozva, bosszúsággal nem lehet igazán az ég felé kezeket emelni. Nem lehet úgy imádkozni, hogy közben ott van a teher, a megoldatlanság, a lezáratlanság az életemben.

Mikor Jézus a Hegyi beszédben arról beszél, hogy hogyan mutassunk be helyesen áldozatot Istennek, azt mondja, hogy ha az oltár elé visszük az áldozatunkat, akkor is inkább álljunk ki a sorból, és ha van valami elrendezetlen ügyünk a felebarátunkkal, először menjünk el, és rendezzünk el, béküljünk ki, mert az még az áldozat bemutatásánál is sürgetőbb, fontosabb. Megbékélés ott lehet igazán Istennel, ahol rendezett kapcsolatom van a felebarátommal. A megbocsátás fontosságát az is mutatja, hogy Jézus az Úri imádságban, a miatyánkban is szó szerint ezeket a szavakat használja.

Az úrvacsora az értünk meghalt és feltámadt Urunknak az ajándéka. Vajon van-e az úrvacsoránknak ereje? Vajon életté, új életté, és örök életté lesz-e az úrvacsora vétele számunkra? Vajon a hitben való megerősödés, a gyógyulás, az újjászületés alkalma lehet, vagy az úrvacsora is lehet elszáradt fügefa? Pál apostol pontosan érezte azt a veszélyt is, hogy az úrvacsora megerőtlenedik, hogy erejét veszti, hogy nem hozza el a szabadítást, és nem lesz a gyógyulás eszközévé akkor, amikor figyelmeztet.

Amikor a következőkre rátérek, nem dicsérhetlek titeket, mivel nem javatokra, hanem károtokra jöttök össze. Mert először is azt hallom, hogy amikor összejöttök a gyülekezetben, szakadások vannak közöttetek, és ezt részben el is hiszem. Mert szükséges, hogy legyen közöttetek szakadás is, hogy a kipróbáltak nyilvánvalókká legyenek közöttetek. Amikor tehát összegyülekeztek, nem az Úr vacsoráját eszitek, mert az evésnél mindenki a saját vacsoráját veszi elő, és az egyik éhezik, a másik pedig megrészegedik. Hát nincsen házatok, hogy ott egyetek és igyatok? Vagy megvetitek az Isten gyülekezetét, és megszégyenítitek a nincsteleneket?… Vizsgálja meg azért az ember önmagát, és úgy egyék abból a kenyérből, és úgy igyék abból a pohárból. Mert aki úgy eszik és iszik, hogy nem becsüli meg az Úr testét, ítéletet eszik és iszik önmagának. Ezért erőtlenek és betegek közöttetek sokan, és ezért halnak meg annyian. 1Kor 11

Isten Szentlelke munkálja ma is, hogy az úrvacsorával való élés a Krisztussal való közösségnek, a Krisztussal és egymással való közösségnek, a megbocsátásnak, a kiengesztelődésnek alkalma legyen. Munkálkodjon úgy bennünk a Szentlélek, hogy a hitben való megerősödésünk, a Krisztus által hozott szabadítás átélése valóban erővé legyen, hogy mi magunk is megtapasztaljuk a hegyeket mozgató hitnek az erejét.