Mk 6, 7-13

111:1,2 // 168 // 226: 1-2 // Txt: Mk 6, 7-13. 460: 1,2 // 398

Csodás erővel felhatalmazva és elküldve

A Krisztushoz való tartozásunknak van egy olyan lüktetése, purzálása, amiről gyakran megfeledkezünk. Jézussal vagyunk, az ő szavát halljuk, rá hallgatunk, de eljön az a pillanat, amikor el is küld bennünket az emberek közé.

Sokfelé látunk erre példát: régebben a jól fésült és szépen felöltözött fiatal emberek az utolsó napok szentjei küldöttei, más nevükön a Mormonok, vagy éppenséggel a Jehova tanúi utcáinkat kettesével járók, akiket talán mi is gyakran láttunk , amint emberekhez mennek közel, embereket szólítanak meg, missziót végeznek.

Ilyen szempontból van nekünk is valami tanulni valónk, elsajátítani valónk, mert ténylegesen is gyengének mutatkozunk sokszor mi reformátusok a misszió terén. Sokféle missziót végzünk, de ezek inkább az intézményesített missziók. Most volt az egyházunk Csillagpontja Debrecenben nagy tömegeket mozdított meg, de vajon ezek a fiatalok megmaradnak-e Krisztus mellett? Ebből az igéből minket Isten Szentlelke afelől is megkérdez, vajon oda tudom-e Istennekadni az időmet, és mindazt, amit már én is megkaptam ajándékként az Úr Jézus Krisztustól, tovább tudom-e vinni, oda tudom-e adni a másik embernek? Kész vagyok-e megtenni ezt a lépést, és kész vagyok-e oda szentelni magamat is erre? Jézus nem olyasmit kér a tanítványoktól, amit nem láttak tőle, nem olyat bíz rájuk, amit ne éltek volna át mellette. Ne féljünk, mert Ő velünk van akkor is, amikor elküld, velünk van akkor is, amikor az Ő nevében járunk, velünk van és erejét Szentlelkét adja, mikor a ránk bízott feladatot kell elvégeznünk.

Mielőtt gyorsan azt mondanánk arra, hogy íme Uram, itt vagyok küldj el engem… a prófétai feladat és a prófétai szolgálat lehet magányos is, de a tanítványok kiküldése különbözik a prófétaitól. Fontos, hogy azt is lássuk, hogy kinek a feladata a misszió végzése. Az egyházra bízta ezt Jézus. Nem egy emberre. Nem emberi vállalkozás ez, hanem Jézus küldésén alapul.

A missziónak van egy pár előfeltétele. Jézus embereket szólít meg, embereket hív el. Tanítványok tanúi lesznek a tanításának, a csodáinak, a gyógyításoknak, az ördögűzésnek, és miután egy időt együtt töltöttek Jézussal, utána küldi el a tanítványokat.

Jézus nem elméleti teológiai professzor volt, aki előadásokat tartott a törvény értelmezéséről, alkalmazásáról. Bár azt is hozzá kell tennünk, hogy egyre jobban látjuk ma is a felsőoktatás területén, hogy milyen nagy szükség van arra is, hogy az elméleti oktatást kiegészítse a gyakorlati képzés is. Jézus Krisztus életéből nem hiányzott a tömegeknek a tanítása sem. A hegyi beszéd egy olyan példa előttünk, amiből jól látjuk azt, hogy Jézus számára fontos volt, hogy az emberek megértsék és felismerjék Isten akaratát, és hogy helyesen tudják azt az életükre is alkalmazni.

A tanítványok, vagy mondhatjuk úgy is, az egyház missziója végzése szempontjából nagyon fontos, hogy meg tudjon maradni Krisztusi függőségben és emberektől való függetlenségben. Minden olyan dolog, és lehet ez pályázati támogatás, vagy állam által nyújtott segítség, ami kiveszi Krisztust az életünkből kisértéssé lehet. Miközben hálásak lehetünk sokfajta támogatásért nem szabad, hogy Krisztustól eltávolodjunk, vagy hogy a tőle való függésünk meggyengüljön.

Akkor tud a munkánk, a szolgálatunk, a feladatunk áldott és szabadító erejű lenni, ha emberektől független végezzük és Istentől függünk. Se kenyér, se tarisznya, se pénz, se második ruha. Jézus azt mondja el a tanítványoknak, hogy a benne vetett hittel és reménységgel kell végezni – és hogy ne másra tekintsenek, vagy ne úgy induljanak el az útra, hogy mindent bebiztosítanak. Mert az Istentől függésben élő ember éli át leginkább a csodát, hogy az Úr gondoskodott mindenről. Sokszor gyülekezetként a költségvetést összeállító kis közösség látja ezt egy év során. Írunk számokat ide és oda. Terveket készítünk. Közben jönnek váratlan események, kiadások. Néha azt se tudjuk, vajon honnan lesz meg egy-egy dolognak a fedezete. Aztán átéljük azt a csodát is, hogy Isten mégiscsak gondoskodott, és megadta azt is, amiről mi nem tudtunk, hogy honnan kerül elő.

Missziói alkalmakat amikor tervezünk sokszor jön elő a szervezők gondolatában az, hogy vajon milyen külső dolgokat kell biztosítani ahhoz, hogy vonzó legyen, hogy emberek jöjjenek arra az alkalomra. Vagy 2o-3o évvel ezelőtt, mikor a nyugati világ ajtajai megnyíltak, sok helyütt érkeztek a külföldi kamionok, főleg német, svájci, holland ruhákkal meg bútorokkal meg szinte nem volt olyan dolog, amit ne raktak volna kamionra. Milyen sok gyülekezetben indult meg az, hogy ezeket a dolgokat adják oda rászorulóknak. Miközben el kell mondani, hogy ez is fontos, közben a lényeg veszett el sok helyen. Isten helyett és Jézus Krisztus helyett sokan csak levett cipőt és ruhát kaptak. A lényeg elmaradt, Krisztus és az az evangélium nem jutott el hozzájuk. És utána is, sok helyen a megmozdulás addig tartott, amíg jött a szállítmány.

Soha ne mást adjunk az embereknek, mint amit csak mi adhatunk – azt a Jézust, akinek a csodáit mi is láttuk, átéltük, tapasztaltuk. Mert ruhát, bútort, kenyeret más is tud adni, ételt a nagyvárosokban hajléktalanoknak sokan tudnak osztani. Ne rejtsük el azt a Jézust, az Urat és szabadítót, aki az életünk része. Ha pedig kenyeret adunk, ruhát adunk oda valakinek ne maradjon el az, hogy ezt Jézus miatt tesszük, mert ő is meggazdagított bennünket.

Jézus úgy küldi el a tanítványait, hogy egy bot lehet a kezükben és egy saru a lábukon. Se egy extra kenyér, se egy plusz felsőruha az éjszakára, se valami pénz az övben, amivel a szükséges dolgokat útközben is meg lehet vásárolni. Miért ilyen megszorító a tanítványok kiküldése tehetjük fel a kérdést magunkban. Azért, mert út közben, a misszió végzése közben is Jézustól kell függjenek. Rá kell hagyatkozniuk.

Talán kérdésként az is megfogalmazódik bennünk, hogy mi történt a tanítványokkal, hogyan van hatalmuk még tisztátalan lelkek fölött is? Amikor a missziót végezzük, nem a saját erőnket, nem a saját vallásos meggyőződésünket, nem a saját kegyességünket kell a másik ember életébe odavinnünk. Mert akkor kudarcra lesz ítélve minden. Ne mást akarj vinni az embereknek, hanem Jézust. Mert nem a tanítványok ereje és hite fog gyógyítani, tisztátalan lelkeket kiűzni, hanem Jézus. Minden Jézus fogyatkozással, minden Jézus gyengüléssel ott lesz az is, hogy a csoda elmarad. Amikor mással töltjük fel a missziót: kenyérrel, pénzzel, második felsőruhával, akkor már nem marad hely Jézusra. Pont a lényeg marad el. És ezzel együtt elmarad a gyógyulás is, a szabadulás, a megtérés, az új élet.

Legyen mindenetek üres. És legyen a szívetek csordultig telve Jézussal – és akkor a legtöbbet viszitek és adjátok oda az embereknek.