ApCsel 27, 9-11. 14-26. txt: ApCsel 27, 27-44.

65/1-2. 299. 156. ApCsel 27, 9-11. 14-26. 2o21. Július 4. txt: ApCsel 27, 27-44. 394/2-3. 272.

Mibe vagy kibe vetem a bizalmam?

Mintha egy kalandos útleírás állna előttünk, mikor Pál apostol életének, Róma felé érkezésének a leírását olvassuk. Izgalmas történet, hiszen veszélyekről, konfliktusokról, kockázatválla-lásról, szenvedésről, elkeseredettségről, kétségbeesésről olvasunk. Ezen az úton egy hajó, a rakománya, a személyzet és a hajón szállított foglyok is veszélyben vannak.

Bár a történetet olvasva Pál apostol és társai történetét látjuk meg, de közben talán saját életünket is látjuk ebben a történetben.

A veszély és veszteség előtt ott van a figyelmeztetés. Nem ismerős ez a Biblia első lapjától kezdve? Amely napon eszel arról, bizonyosan meg fogsz halni. Ez a mondat hangzott az ember számára az Édenkertben a tiltott gyümölccsel kapcsolatosan. A veszély előtt ott áll a figyelmeztetés. A főútra vagy autópályára való rátérésnél, tudom, hogy erős forgalom, nagy sebességgel közlekedő autók, vagy balesetveszélyes csomóponthoz érkeztünk.

Pál apostol odafordul a századoshoz, hogy figyelmeztesse: nemcsak a hajó, a hajóval szállított rakomány, az érték veszhet oda, de az emberi élet is veszélybe kerülhet.

Kiben bízunk és hogyan cselekszünk? Az apostol nem mondja azt felelőtlenül: én Isten választottja vagyok, bármi is történhet, bármikor átkelhetek a tengeren, Isten meg fog engem védeni. Az apostol élő kapcsolatban van az élő Istennel, de ez mégse jelenti azt, hogy ne figyelne oda más tényezőkre is. Az évszakból adódó időjárásra. Az apostol istenhite nem azt jelenti, hogy kisértené az Istent. El szeretné kerülni a veszélyt.

A keresztyén hitünk nem valami fatalizmus: elindulhatok, mert Isten mindenképpen meg fog védeni. A téli időszakban, amikor jeges, csúszós útra megyünk, az autóra feltesszük a téli gumit, és le is ellenőrizzük, vajon elég mély a gumi barázdája, és az autó kerekei kellő mértékben vannak felfújva. Az istenhitem nem azt jelenti, hogy ne törődnék a külső körülményekkel az életemben. Leellenőrzöm, hogy fognak a fékek, mikor elindulok az autóval.

Közben ebben a történetben látjuk azt is, mit jelent a magában bízó ember: a százados inkább a hajótulajdonosnak és a kormányosnak hitt. Az ember önhittsége és önteltsége, amikor azt gondolom, hogy meg tudom oldani a problémáimat, nagyon könnyen veszélybe tud sodorni. Az Istentől való elszakadás mindig veszélyként van jelen az ember életében. Nem véletlenül olvassuk zsoltárokban is azt a mondatot: jobb az Úrban bízni, mint a lovak erejében.

Pál apostol a továbbutazás közben sem válik közömbössé a veszélybe sodródó emberekért. Tudjuk jól, hogy pogányok veszik körül a hajón, ő mégsem tesz különbséget. Mert az Isten képére és hasonlatosságára teremtetett embert látja bennük. Milyen fontos, hogy keresztyén emberekként is így, ilyen felelősséggel és szeretettel viseltessünk azok iránt is, akikkel Isten egy hajóba állított.

Mivel tudott az apostol a legnagyobb szolgálatot tenni a hajón levő emberek számára? Azt látjuk, nem a hajó orrából meri az apostol a vizet, vagy nem az árbóccal és vitorlával bíbelődik, hanem a legfontosabb dologgal foglalkozik: Istenhez fordul, és Istennel van kapcsolatban. Mert ez a mi legnagyobb feladatunk, felelősségünk és küldetésünk ma is a világba. Pál apostol imádkozik, és az apostol elmondja azt, amit Isten kijelentett neki. Ma éjjel elém állt annak az Istennek az angyala, akié vagyok és akinek szolgálok. „Ez azt mondta: Ne félj, Pál, neked a császár elé kell állnod, és Isten neked ajándékozta mindazokat, akik veled vannak a hajón. Ezért bizakodjatok, férfiak! Én hiszek az Istennek, hogy úgy lesz, ahogyan nekem megmondta. Egy szigetre kell kivetődnünk.”.

Isten először Pál apostolt erősíti meg. Pál apostolba önt lelket, az apostolnak ad bátorságot. Mindig elsőként nekünk kell Isten elé odaállnunk, hogy utána emberek elé állhassunk oda. Isten azt mondja az apostolnak: ne félj! Milyen sokszor halljuk Istennek ezt a biztatását. Ne félj mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy… - Ézsaiás könyvéből. Vagy Jézus születése történeténél is: szól ez a biztatás Máriának, szól Józsefnek, szól a pásztoroknak, vagy húsvét hajnalán a sírhoz igyekvő asszonyoknak. Isten először az övéi szívébe ad bátorságot, Isten először a mi szívünkből akarja elvenni a félelmet, ami annyira meg tudja bénítani az életünket. Isten szava bizonyosságot és biztonságot ad. Igen, tudom, hogy Isten oda akar állítani a császár trónusa elé. Pál Isten kijelentéséből tudja, hogy Isten meg akarja őrizni az életét, el akarja vinni egészen Rómába. Pál apostol élete mellett azonban ajándékként a többiek is életet nyernek. Ez a kegyelem járulékossága. Isten nemcsak az apostolt menti meg, hanem ajándékként kapják azok is az életüket, akik vele együtt vannak. Az apostolra való tekintettel megmenekülnek a többiek is. Ez azonban ekkor még csak a fizikai menekülést jelenti: csak ha felismerik és befogadják az életükbe Jézus Krisztust, akkor menekülhetnek meg, akkor lesz az életük része a megváltás. Milyen sokszor az emberek mégsem ismerik fel a jeleket. Úgy gondolják: elég, ha most megmenekültem, elég, ha kikerültem a bajból, elég, ha most ezen a nehézségen túljutottam. És nem tesz meg egy újabb lépést Isten felé.

Pál apostol Isten tervét, akaratát ismerve azon fáradozik, hogy a legszükségesebb emberi szempontok is meglegyenek a meneküléshez. Nem lehet megmaradni a tengeren, ha nem veszünk magunkhoz élelmet. Nem lehet megmenekülni a hajóval, ha hiányzik a hajónak a szakképzett személyzete. Tudás, hajózási ismeretek, és a test fizikai szükségletei is ott vannak az apostol előtt. Vegyetek magatokhoz élelmet, akadályozzátok meg, hogy a hajó legénysége elszökjön.

Milyen fontos tudnunk, látnunk, hogy emberileg is megtegyünk mindent a megmenekülésért. A betegségem közepette nem válik a gyógyszer fölöslegessé. Milyen fontos tudnom és felismernem ezt is. Az Isten iránti bizalmamból fakad az is, hogy az emberi eszközökkel is élek.

14 nap koplalás után az apostol példával is elöl jár, és figyelmeztet is: egyetek, mert az is a megmeneküléseteket szolgálja. Mert közületek senkinek sem esik le egyetlen hajszál sem a fejéről. Isten gondoskodásáról, szeretetéről bizonyságot tesz az apostol, és buzdít, biztat akkor, amikor elcsüggedtek a többiek. De nemcsak az általános gondviselésről tesz bizonyságot az apostol. Veszi a kenyeret hálát adva megtörte: azok a mozdulatok, és azok a szavak, amik az úrvacsora szereztetésekor elhangzottak. Az apostol bármikor kész Krisztusért meghalni is, de a hajón azért megtesz mindent, hogy mások is életet nyerjenek.

Isten Szentlelke munkálkodjon úgy az életünkben, hogy mi is mások számára lehessünk a megmenekülés eszközei, és lásssák életünkben, hogy kibe vetjük a bizodalmunkat.