Jer 26, 1-9. ApCsel 25, 6-12.

84/1-2 256/1-5. 154 Jer 26, 1-9. ApCsel 25, 6-12. 2o21jún27 338 455/1-2. 8-9.

Különös belegondolni, hogy milyen vádak fogalmazódnak meg Pál apostollal kapcsolatosan, de talán még ezek előtt azt is érdemes látnunk, hogy miket fogalmaztak meg Jézussal kapcsolatosan. Jézus törvény értelmezését szerették volna valamilyen módon kiprovokálni. Mit mond a házasságtörésen kapott asszonnyal kapcsolatosan? Vagy mit mond arról, kell-e adót fizetni a császárnak? Kérdések melyek leginkább csapdaként állítottak Jézusnak.

Közben pedig Jézus a lényegre tanít: az vesse rá az első követ, aki bűntelen, illetve az asszonynak egy mondat még elhangzik: menj el, és többé ne vétkezz, hogy rosszabbul ne menjen sorod. A császárnak fizetendő adóról pedig ezt mondja: adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami az Istené. Ott történik baj, amikor az ember eltéveszti a szerepét, eltéveszti, mi a feladata, tennivalója. Az igaz, és élő Isten helyébe állva próbál más élete felett bíráskodni, vagy éppen nem észrevenni azt, hogy kihez kell tartoznunk életünkben és halálunkban.

A bűn olyan sokszor nem valami hatalmas és égbekiáltó rossz cselekedet, hanem az elveszettségünk, és a céltévesztésünket mutatja meg. Hogy nem jó helyen vagyok. Hogy mást teszek, mint amire Isten engem elhívott. De ennek az ellenkezője is igaz, hogy milyen nagy áldása az Istennek az életünkben, ha a helyünkön vagyunk. Ha a munkánkban is ott az öröm. Ha a családban is tudom a szerepem, a felelősségem, a feladatom. Ha egy város életében is tudom, mivel tartozom. Vagy a saját közösségem életében, a gyülekezetem, vagy éppen a családomban tudom, mit kell tennem, és azt teszem. Sokszor az emberi együttéléseink, kisebb-nagyobb közösségi működéseink tragédiája abban rejlik, hogy nem vagyunk a helyünkön, vagy mást csinálunk, mint ami a feladatunk lenne. Van, amikor a kapa nyelét kell megfogni, van, amikor a festőhengert. Van amikor dönteni kell, van amikor végig kell hallgatnom valakit, és csendben kell maradnom, semmi másra nincs szükség, mint hogy jelen legyek.

Amikor Jézus bemegy a jeruzsálemi templomba Jeremiás prófétát idézi: vajon rablók barlangjának nézitek ezt a házat, amit az én nevemről neveztek el…? Jézus rámutat arra a bűnre is, amikor valami nem tölti be a rendeltetését. Milyen tragédia az, amikor egy ember téveszti el a szerepét. Ha pedagógusként nem tudok úgy állni a gyerekek elé. Ha családapaként nem tudok családfő lenni. Ha édesanyaként nem tudok a gyerekeim elé úgy állni, mint szülő, hanem a gyerekem barátja próbálok lenni. De nemcsak egyének, közösségek is célt téveszthetnek. Jeremiás próféta és Jézus pedig arról is beszél, hogy milyen, amikor az Isten háza elveszíti azt, amire rendeltetett. Amikor már nem imádság háza, amikor már nem Isten szent nevének a lakhelye. Amikor Jézus megtisztítja a templomot, amikor kitakarítja azt a pénzváltóktól és az árusoktól, egy pillanatnyi dolgot visz véghez. Hamarosan azonban minden vissza rendeződik. Emiatt következik aztán be az ítélet. Emiatt mondja Jézus, hogy kő kövön nem marad.

Visszatérve a történetünkhöz, lássuk közelebbről a vádakat Pál apostollal kapcsolatosan és a tényeket. Három vád fogalmazódik meg az apostollal kapcsolatosan: zsidó törvény ellen, templom ellen, császár ellen elkövetett bűn. Ezek a vádak újból és újból megfogalmazódnak a történelem során. Volt, hogy Jeremiás próféta ellen szólt szinte teljességgel – érdemes a próféta könyvének a 7. és 26. részét felolvasni. Jeremiást azzal vádolták, hogy a templom, a város és a király ellen prófétál.

Pál apostol múltja elég közismert volt, hogy mennyire buzgó volt, más szóval farizeus az atyái hagyományai iránt. Amikor az atyák hagyománya megfogalmazást olvassuk akár a Szentírásban, vagy a szentírás korabeli zsidó irodalomban, az magában is a törvényt jelenti. De nem a szűken értelmezett törvényt, a leírt törvényt, hanem sokkal bővebben, a szóbeli tanításokat, szóbeli hagyományokat, és az abból eredeztetett szokásjogot is. Pál apostol törvénytisztelete, sőt a törvény miatti izzó szeretete az élete korábbi szakaszában azt is jelentette, hogy ő maga üldözte és törvény, bíróság elé hozta azokat, akik Jézus Krisztusban hittek, akik vallották a halálból való feltámadását. Pál apostol élete megváltozott, most már más emberré lett, és minden ilyen változás kérdéseket hoz fel: mitől változott meg, miben változott meg az élete. Találkozott a feltámadott Krisztussal. Nem az első keresztények bizonyságtétele változtatta meg az életét. Nem azok tisztes élete láttán kezdett el gondolkodni azon, hogy lehet, hogy mégiscsak igazuk van. Pál apostolt nem sok minden ingathatta volna meg elköteleződésében és buzgalmában. Ami az életét megváltoztatta az a Krisztussal való találkozás. Milyen furcsa látni azt, hogy milyen sok ember élete marad ugyanolyan a mi világunkban. A törvény nem tud igazi változást hozni: az fel tudja ismertetni velem, hogy bűnös vagyok. A templom és az igehirdetés se tud igazi változást hozni – csak abban az esetben változik meg valami, ha maga Krisztus lesz hallhatóvá, ha maga Krisztus beszél hozzám, ha maga Krisztus hajol közel hozzám, ha maga Krisztus gyógyít meg. A szokások, a törvények, a tisztes templomi közeg nem fog változást hozni, csak a feltámadottal való találkozás.

Pál apostol nem vált törvénytipróvá azután se, hogy találkozott a Krisztussal. Bárhova érkezett, a zsinagógába indult elsőként, oda ment a zsidók között megjelenve, hogy a szombati istentiszteleten részt vegyen. Oda ment, hogy a törvény, a próféták és az zsoltárok alapján bizonyságot tegyen a Krisztusról. Az apostol missziói útjai végeztével mindig felmegy Jeruzsálembe, és elmegy a templomba is. Nem szűnt meg az Isten háza iránti szeretete. Adományát oda viszi a templomba. Sőt, jól tudjuk, hogy amikor éhínség üti fel a fejét Jeruzsálemben, akkor adományokat gyűjtve indul vissza Jeruzsálembe.

Hogyan élte meg az apostol a maga zsidóságát a római birodalom polgáraként? Zsidóként nem állt be egyetlen olyan mozgalomba se – pedig voltak ebben az időben- akik azt a célt tűzték ki, hogy minél hamarabb meg kell szabadulni a rómaiaktól, bármi áron is. Nem vett részt se partizánakciókban, se pedig római katonák elleni merényletekben. Látta a Rómához tartozásnak az előnyét is. Hogy szabadon közlekedhet, hogy otthon lehet az egész birodalomban, hogy védi a római törvény, bárhol is fordul meg. Hogy polgárjoga számtalan előnyt is jelent az életében. Sőt Pál apostol azt is látta, hogy a Krisztustól kapott missziói parancs a birodalom életében is sokfajta lehetőséget jelent. Hogy könnyen el tudja vinni az örömhírt az akkori birodalom végső határáig is.

Római polgársága azonban sosem jelentette azt, hogy a császár átvegye az élő Isten helyét. Sosem jelentette azt, hogy a nagy birodalomra úgy tekintsen mint Isten országára.

Miután pedig nyolc vagy tíz napot közöttük töltött, lement Cézáreába. A következő napon pedig beült a bírói székbe, és elővezettette Pált. Amikor Pál megjelent, körülállták a Jeruzsálemből lejött zsidók, és sok súlyos vádat emeltek ellene, amelyeket azonban nem tudtak bizonyítani. Pál így védekezett: Sem a zsidók törvénye ellen, sem a templom ellen, sem a császár ellen nem vétettem semmit. Fesztusz azonban a zsidók kedvében akart járni, és ezt kérdezte Páltól: Akarsz-e Jeruzsálembe menni, hogy ott ítélkezzem feletted ebben az ügyben? Pál azonban így válaszolt: A császár ítélőszéke előtt állok, itt kell ítélkezni felettem. A zsidók ellen nem vétettem semmit, amint magad is jól tudod. Mert ha vétkes vagyok, és halált érdemlő dolgot cselekedtem, nem vonakodom a haláltól. Ha pedig ezek alaptalanul vádolnak engem, senki sem szolgáltathat ki nekik. A császárhoz fellebbezek. Akkor Fesztusz megbeszélést tartott a tanácsosaival, majd így válaszolt: A császárhoz fellebbeztél, tehát a császár elé fogsz menni.

L

l