ApCsel 2o, 17-27. txt 28-38.

42/1-2. 255 151 ApCsel 2o, 17-27. txt 28-38. 2o21 június 13. 345/1-2. 23o.

Kincs az életünkben

Pál apostol Jeruzsálembe való távozása előtt még egyszer találkozni szeretne az efézusi presbiterekkel. Hogy ne veszítsen időt, most nem ő megy Efézusba, hanem az ott levő presbitereket kéri magához Milétoszba. A kihajózásra várva is szeretne velük találkozni. Az Isten igéje így hoz létre egy közösséget az életünkben, amikor az ige hirdetője és az ige hallgatói olyanná lesznek egymás számára, mint egy család.

Apostolként is vágyódik az efézusiakkal való közösségre, és maga az efézusi presbitérium is készségesen indul, hogy találkozzon Pállal. Rögtön mozdulnak az apostol hívására, mert hálásak. Mert az apostol drága kinccsel ajándékozta meg őket, és ezért – szinte mondhatjuk- bármit is kérhet az apostol, készek azt megtenni.

Az apostol visszatekint a szolgálatára az efézusiak közt.

Hogyan érkezett meg ez a kincs Efézusba? Az életünket megváltoztató ereje Istennek az igehirdetés és a tanítás által jelent meg. Az Isten igéjének ez a kettős útja egymásra is épülve kell jelen legyen a keresztyén ember életében. A hirdetett evangélium az ember szívét, gondolatait megragadja, a hirdetett evangélium új életet hoz, és más emberré tesz. Ez az igehirdetés csodája, amely nem az emberen múlik. Nem azon múlik, hogy milyen az Ige hirdetője. Nem a felkészültségen, vagy nem a teológiai tudományokban való jártasságon múlik. Nem az igehirdető emberi gyarlóságán vagy éppen makulátlanságán múlik. Az igével elő kell állni alkalmas és alkalmatlan időben. Hogy mégis mi történik az igehirdetés által? Amikor Isten Szentlelke elkezd munkálkodni, amikor azok, akik hallják az igehirdetést befogadják azt a szívükbe, életükbe, ott egy új korszak kezdődik. Az Isten igéje elkezd felülírni mindent. Jézus Krisztus lesz a legfontosabbá az életemben. A hirdetett evangélium és a Szentlélek munkája olyan, mint amikor elültetik a jó magot a földbe. Amikor megnyílik egy szív az Isten országának a titkai előtt, ott új korszak kezdődik el.

De amennyire szükséges az elültetett mag számára, hogy kapjon napfényt és kapjon vizet is, olyan nagy szükség van arra is, hogy ahol az evangélium gyökeret eresztett, ott legyen az igehirdetésnek folytatása is. Ez a folytatás pedig nem más, mint a tanítás. Az apostol is ilyen kettős módon beszél a saját szolgálatáról és az evangéliumról: ott kell lennie az igehirdetésnek és ott kell lennie a tanításnak is az életünkben. Mert anélkül a mag elhal. Mert anélkül a növény elszárad. Mert anélkül nem tud gyümölcsöt teremni.

Sokan emlékezhetnek arra, amikor Billy Graham evangelizátorként is itt járt Magyarországon. Az Isten igéjét erővel és hatalommal hirdette, és valóban Isten Szentlelke munkálkodott az igehirdetése és a bizonyságtételek nyomán. Emberek tértek meg ennek a szolgálatnak köszönhetően. De mindig nagyon fontos volt az is, hogy azok, akik átadták az életüket Krisztusnak, akik ujjászülettek, azok csatlakozzanak egy gyülekezethez is. Az újjászületés csecsemővé is teszi az embert, mert szükség van a tápláltatásra. Amit az evangélium meghallása és befogadása jelentett, az az újjászületés, amit pedig a tanítás, egy gyülekezet közösségébe való kerülés, a gyülekezet hétközi alkalmain való részvétel jelent, az pedig a tápláltatás. Az apostol hirdette az evangéliumot és tanította az Isten országának a titkait, és ebben a kettős szolgálatban lehetett ez a kincs az efézusiaké.

Ha az ApCsel-t olvassuk, még az evangélium terjedésének a módszerét is látjuk: nyilvánosan és házanként is hirdeti Pál az Isten igéjét. A vasárnapi templomi istentisztelet mellett ott vannak a hétközi bibliaórák, vagy hétközi házi csoportok, házi istentiszteletek. Ezek együttesen és egymást is támogatva hozzák a növekedést a gyülekezet életében. Ha szeretnénk, hogy megerősödjön az Isten igéjének az ereje az életünkben, akkor ezt még komolyabban kell vennünk.

Pál magához hívja a munkatársait, az efézusi presbitereket. Három esztendei tanítás, három esztendei igehirdetés, házi csoportokban való szolgálat, és a közösség gyakorlása után az apostol felhatalmazza a szolgatársait, sőt feladatot bíz rájuk. Elmondja, hogy ő már nem tér vissza közéjük, hanem tovább megy Jeruzsálem felé, és utána tovább Róma felé.

Az apostol szolgálatba állítja a presbitereket. Milyen nagy feladatot kaptak az apostoltól azután, hogy elmondja, ő most tovább megy az Isten igéjét hirdetve, arról bizonyságot téve más helyeken, és nem tér vissza. Önálló munkát, feladatot szolgálatot kapnak az efézusi testvérek. Szinte percek alatt fel kell nőniük a feladathoz.

Hogyan tudják ezt a szolgálatot az efézusi presbiterek betölteni? Amit az apostol itt a szívükre helyez az szintén a keresztyén élet alfája és omegája. Ahhoz, hogy másokat erősíteni tudjak, nekem is táplálnom kell magamat. Ahhoz hogy másoknak segítségére tudjak lenni, nekem is felülről kell erőt kapnom. Ahhoz hogy az Isten igéjét hirdethessük, ahhoz, hogy az evangélium felhangozzék először is Isten felé kell fordulnunk. Isten először engem kell megszólítson, hogy szólhassak másoknak. Az apostol a lelki szoba belső csendjére, az Isten előtt való elcsendesedésre, az egyéni kegyesség gyakorlását is az efézusi presbiterek szívére helyezi. Mert úgy tudnak csak kifelé indulni, úgy tudnak csak másoknak szolgálni, úgy tudnak másoknak bizonyságot tenni, ha hozzájuk már szólt az Úr.

Mi sokszor gyorsan akarunk eredményeket látni. Szeretnénk, ha az evangélium terjedne. Szeretnénk, ha a misszió munkája folyna, szeretnénk ha emberi szívek nyílnának meg a Krisztus evangéliuma előtt. Ez pedig azzal kezdődik, hogy először, mielőtt másokhoz odamennék engem szólítson meg az Isten igéje. Először nekem kell Isten elé leborulnom, először nekem kell az Úr elé oda térdepelnem, és csak utána indulhatok el másoknak hirdetni az igét.

Végül pedig az apostol az egyház csodájával kapcsolatosan is egy nagyon fontos dolgot említ. Lesznek nehéz időszakok az egyház, vagy a helyi egyház a gyülekezet életében is. Lesznek pillanatok, amikor ragadozó farkasok törnek a nyájra. Nemcsak kívülről érkezhetnek, de belülről is, ahogyan az apostol fogalmazza: ragadozó farkasok jönnek közétek, sőt közületek is támadnak férfiak akik hazugságot beszélnek.

Vajon hogyan lehet kész akár a presbitérium, akár az egyház ilyen próbákra, ilyen nehézségekre? Hogyan tudjuk megőrizni a ránk bízott nyájat? Ez nem az efézusi vagy a sárbogárdi gyülekezet erején vagy bölcsességén múlik. Azt olvassuk az igében: Viseljetek gondot tehát magatokra és az egész nyájra, amelynek őrizőivé tett titeket a Szentlélek, hogy legeltessétek az Isten egyházát, amelyet tulajdon vérével szerzett. Isten tulajdon vérén szerezte, Jézus Krisztus fundálta az egyházat, ő alapította az efézusi és a sárbogárdi gyülekezetet. Ezért azon még a pokol erői sem vehetnek hatalmat fölötte. Ezért nem győzheti le. Ezért, amíg Krisztusban megmarad, megtartatik.

De ezt nemcsak gyülekezetre, intézményes egyházra, hanem a személyes életünkre is igaz. Ha Krisztusban megmaradunk, akkor győzedelmünk lesz. Akkor már most győztünk halál és kárhozat felett is. Már most, akkor is, ha halállal nézünk szembe, tudjuk, hogy Krisztus győzelme a mienk, Krisztus győzelmet hozott a benne elhunytaknak. Így lesz a Lélek munkája, ereje, vigasztalása a mienk, és így lehet a Krisztus által hozott győzelem a mienk is.

29Tudom, hogy távozásom után ragadozó farkasok jönnek közétek, akik nem kímélik a nyájat, 30sőt közületek is támadnak majd férfiak, akik hazugságokat beszélnek, hogy magukhoz vonzzák a tanítványokat. 31Vigyázzatok azért, és emlékezzetek arra, hogy három évig éjjel és nappal szüntelenül könnyek között intettelek mindnyájatokat. 32Most pedig Istenre bízlak titeket és kegyelme igéjére, akinek van hatalma arra, hogy építsen és örökséget adjon a szentek közösségében.

33Senkinek ezüstjét, aranyát vagy ruháját nem kívántam, 34sőt ti jól tudjátok, hogy a magam szükségleteiről meg a velem levőkéről ezek a kezek gondoskodtak. 35Mindezekben megmutattam nektek, hogy milyen kemény munkával kell az erőtlenekről gondoskodni, megemlékezve az Úr Jézus szavairól. Mert ő mondta: „Nagyobb boldogság adni, mint kapni.” 36Miután ezeket elmondta, mindnyájukkal együtt térdre borulva imádkozott. 37Valamennyien nagy sírásra fakadtak, Pál nyakába borultak, és csókolgatták őt. 38Különösen azon a szaván szomorodtak el, hogy többé nem fogják őt viszontlátni. Azután kikísérték a hajóhoz.