ApCsel 15, 13. 19-29. . Txt 3o-41.

135/1-2. 488. 373/1. 4. ApCsel 15, 13. 19-29. . Txt 3o-41. 194. 241. Himnusz

Az apostolok cselekedetei könyvében egy fontos állomás a 15. fejezet. Fontos kérdésben utazik Pál apostol és Barnabás Jeruzsálembe Antióchiából, hiszen a misszió folytatásának a kérdését és annak a hogyanját próbálják tisztázni. Mi a helyzet a pogányokkal, hogyan lehetnek ők Jézus Krisztus követői?

A kérdés ott vetődött fel, amikor a pogányság közül, görög nyelvűek egyre nagyobb létszámban csatlakoztak az egyházhoz, egyre többen lettek Krisztus követői, és mindeközben a zsidóból lett keresztyének körében megfogalmazódott egy kérdés, vagy mondhatnánk elvárásnak is: a pogányoknak a zsidóságba való betérésen keresztül vezet az út.

Mivel Pál és Barnabás ezt a kérdést maga egyedül nem akarta eldönteni, ezért veszik az útjukat Jeruzsálem felé, és meg akarnak jelenni a testvérek előtt, oda akarnak menni az ősgyülekezethez, beszélni akarnak azokkal, akik Jézus életének, halálának, feltámadásának a tanúi voltak, hogy hogyan tovább, mit tegyenek.

A kérdés azért is különösen fontossá vált, hogy mi is jól értsük ezt, vajon a megjelenő keresztyénség a zsidóságnak egy új szelete, ez nem más mint a zsidó misszió egyik része. Kell-e körülmetélkedés, ami által zsidóvá válik valaki, tartsa-e meg a mózesi törvényeket, étkezési törvények, tisztasági törvények, megannyi hétköznapi életet, szombattal kapcsolatos törvényeket, vagy ezek nélkül is lehet valaki Jézus Krisztus követője. Másik oldalról azt is fontos látnunk, ha valaki nem lesz körülmetélve, ha nem tartja meg a törvényt, akkor vajon leülhet-e egy zsidó emberrel egy asztalhoz – el ne feledjük, hogy ekkor még a keresztyénség nagy számban a zsidó-keresztyénekből állt.

Sőt, az is világos, hogy az első időkben sokan még ott voltak a jeruzsálemi templomban is a testvérek közül, vagyis a Krisztus követő zsidók közül. Aki pedig nem lesz zsidóvá, nem metélik körül, nem tartja meg a törvényt, annak számára a szentély csak távoli marad, mert csak a pogányok udvaráig mehet el legfejebb. A Templom elveszti a jelentőségét, és a templom már nem lesz semmiféle értelemben célja a zsidóvá nem váló keresztyénnek.

Talán érezzük, milyen nagy jelentőségű ez a döntés az egyház élete számára. Hogyan folytatódik tovább a Krisztus követők élete: mi marad a további irány, merre tovább, és mi legyen azokkal, akik most ismerik meg a Krisztust. Lehet-e zsidóság nélkül valaki Krisztus követője?

A Jeruzsálembe érkező Pál és Barnabás elmondják a tapasztalataikat, beszámolnak a misszióról az ősgyülekezet előtt, az apostolok előtt. Elmondják azt, hogy Isten milyen kegyelmesen munkálkodott, és hogy hogyan fogadták be a pogányok az evangéliumot.

Péter a hallottak után felszólal, és elmondja, hogy ő maga is a pogányok közt kezdte az evangélium terjesztését, és mit élt át akkor, amikor Kornéliusszal kellett találkoznia. Elmondja, hogy a Szentlélek ugyanúgy kitöltetett a pogányokra, anélkül, hogy azok betértek volna a zsidóságba. Elmondja, hogy Isten miként győzte meg őt abban a látomásban, amikor egy nagy lepedő leereszkedését látta, tele mindenféle tisztátalan álattal. Elmondja, hogy az Úr megértette vele, hogy amit az Úr megtisztított azt ne mondja tisztátalannak. Péter maga átélte, hogy Isten megmutatta a kegyelmét a pogányok számára anélkül is, hogy azok betértek volna a zsidóságba. Péter bizonyságtételét hallják az apostoli tanácsban, vagy fogalmazhatjuk ezt a jeruzsálemi zsinatnak is.

Fontos kérdést, hitbeli, tanításbeli kérdést próbálnak eldönteni. Péter felszólalása után jön Jakab, az ősgyülekezet vezetője, Jézus Krisztus testvére. Jakab arról is bizonyságot tesz, hogy a törvényt egyetlen egy zsidó se tudja maradék nélkül megtartani. Nem tudták se a múltban az előttük élők se megtartani, se most nem tudják megtartani. Vajon akkor, miért tennének ekkora terhet a pogányok vállára? Miért tennének ekkora igát rájuk? Miért kellene ekkora nagy energiát arra szenteljenek, ami végül mégiscsak elégtelen marad, mert nem tudják a törvény megtartani. Sőt, ami még fontosabb, hogy nem a törvény üdvözít, hanem a Krisztusba vetett hit.

Látjuk ezen a történeten keresztül azt is, hogy az első időszakban hogyan működött az egyház élete, miként hoztak döntéseket. Nem szaladtak mindig és mindenhonnan Jeruzsálembe. Nem hívtak össze minden apró-cseprő kérdésben apostoli gyűlést. De amikor fontos ügyben kellett dönteni, akkor együtt voltak, és együtt tanácskozva, érvelve, meghallgatták a tapasztalatokat és ez alapján hoztak döntést.

Milyen döntés született? Nem kell a zsidóságba betérni, és nem kell a törvény igáját felvenni a pogányból lett keresztyéneknek. De mégis van, amit meg kell tartani: tartózkodjanak a bálványáldozati hústól és a bálványoktól, a paráznaságtól, a fulva holt állat és a vér elfogyasztásától.

Az apostoli zsinat döntése után Pál és Barnabás újra útnak indulnak. Az apostolok meg is erősítik a misszió ügyét azzal, hogy Pál és Barnabás kapnak új munkatársakat maguk mellé: Judást és Szilászt. Mert fontos ügynek tartották az apostolok azt a munkát, amit végeztek, és meg akarták ezt erősíteni munkatársakkal is. Elmennek, hogy elvigyék a döntésnek a hírét, illetve hogy tovább folytassák az evangélium hirdetését.

Amint megérkeznek, felolvassák az apostoli tanácsnak a döntését és nagy öröm van azok szívében akik hallgatják ezt. Ezek az új munkatársak Júdás és Szilász pedig buzdították és bátorították az ott levő gyülekezetet. Milyen fontos szolgálat ez a bátorítás és buzdítás a gyülekezet életében. Talán nem is igazán vesszük észre, nem igazán értjük első pillanatban ennek a fontosságát. El ne feledkezzünk erről. Nagy szükség van erre, különösképpen is azoknak az életében, akik frissen kerültek be a gyülekezet életébe. Bátorításra, buzdításra van szükség. Hogy szeretettel vegyük körül őket. Mert az újszülött gyermeknek is szüksége van az édesanyjára: nemcsak arra, hogy táplálékot kapjon, hanem arra is, hogy érezze az édesanyja testének a melegségét, érezze annak a simogatását, hallja a hangját, és hogy megerősítést kapjon tőle naponta.

Vajon mi mennyire figyelünk oda az újszülötteinkre? Mennyire vagyunk mellettük? Mennyire buzdítjuk, bátorítjuk őket? Most ebben az esztendőben is szép számban voltak a konfirmandusaink, de a megmaradásuk az egész közösségünkön múlik. Ha az újszülöttet félre rakják, ott hagyják, akkor előbb-utóbb kihül és éhen hal. Ha egy frissen megtért ember nem kap támogatást, vajon nem ez fog történni?

Pál és Barnabás útnak készülnek indulni. Olvassuk is, és jó, ha megtanuljuk a misszió szempontjából is fontos dolgot fogalmaznak meg: látogassuk meg a testvéreket, lássuk, hogy megy a soruk.

Ezek után pedig egy elválásról olvasunk. Pál és Barnabás útjai elválnak egymástól. Pál apostol nem akarta maga mellé venni János Márkot. Érezzük Pál apostol indulatát ezzel kapcsolatosan, mert egy korábbi csalódottságáról, egy korábbi rossz élményéről beszél, amikor már magukra hagyta őket János Márk. Pál apostol elvesztette bizalmát, és nem tudja és nem akarja János Márknak a társaságát.

Himnusz

Pecznyik Pal: Imadsag nepemert / Bereczk David

N Kovacs Zsolt

394/ 1. 7. - koszoruzas

Zaro imadsag

Szozat