Horváth Mihályné sz. Kiss Katalin 93 évet élt

Horváth Mihályné sz. Kiss Katalin 93 évet élt

Zarándokének. Salamoné. Ha az ÚR nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők. Ha az ÚR nem őrzi a várost, hiába óvják azt az őrök. Hiába keltek korán, és feküsztök későn: fáradsággal szerzett kenyeret esztek. De akit az ÚR szeret, annak álmában is ad eleget. Bizony, az ÚR ajándéka a gyermek, az anyaméh gyümölcse jutalom. Mint a hős kezében a nyilak, olyanok a serdülő ifjak. Boldog az az ember, aki ilyenekkel tölti meg a tegzét: nem szégyenül meg, ha ellenségeivel van szóváltása a kapuban. Ps 127.

Gyászoló család, gyászoló és végtisztesség tevő gyülekezet!

Isten színe előtt adunk hálát az édesanya, nagymama, dédnagymama, a testvér életéért. Isten ajándéka az ember élete. Szinte kivételesnek mondható ez a hosszú élet, amit elhunyt szerettünk megélhetett, nemcsak 7o vagy 8o esztendő adatott meg, mint ahogy a 9o zsoltárunkban is énekeltük. Ebben a 93 esztendőben ott látjuk Isten munkáját és ajándékait az elhunyt testvérünk életében.

Ajándék volt számára a családja. Egy nagy családban 9 gyermek között elsőszülöttként nőtt fel. Mint a nagy testvérnek sokféle feladata és felelőssége volt a kisebb testvérek életében is. Ott volt a testvérei életében, mint aki segített azok támogatásában is, mint a családban a legnagyobb testvér. Már idejekorán megtanulta mit jelent a munka, és hogy a szorgalmas munkának ott van az áldása is az életünkben. Ennek a nagy családnak a szeretetében élhetett itt Töbörzsökön, hiszen testvérei közül a szülői háztól nem messze telepedtek le többen is. A nagy család áldása volt, hogy össze tudtak fogni, össze tudtak tartani, egymást segíteni. Akár az építkezések, akár a közös disznóvágásokra gondolunk vissza. De ott voltak a család közös ünnepei, amiben együtt vettek részt. Milyen nagy ajándék egy egymást segítő és támogató család, és milyen nagy kincs az életünkben, amit meg kell becsülnünk és meg is kell Istennek köszönnünk.

Isten áldásaként volt jelen párja is, kivel a második világháború után házasodtak össze, és akinek ott volt az oldalán egészen a 2oo2-ben történt elvesztéséig. Fél évszázadnál is több adatott, amit egymás oldalán élhettek meg.

A család kötelékében a következő nemzedéknek, unokáinak is örvendezhetett, hiszen unokáira Mihályra és Zoltánra örömmel és szeretettel vigyázott, mikor a háznál voltak.

A zsoltárunk arról is beszél, hogy életünkben minden ajándékot Isten kezéből veszünk. Így fogalmazza ezt meg: ha az Úr nem építi a házat hiába fáradoznak az építők, ha az Úr nem őrzi a várost, hiába óvják azt az őrök.

Milyen fontos, hogy az életünk kapcsolatban legyen az élő Istennel. Mert nélküle nem lehet áldásban részünk.

Egy harcnak a képe is elénk kerül. Hogyan lehet megőrizni a várost. Csak ha Isten őrzi. Hogyan őrizhetjük meg az életünket? Csak ha Isten óv bennünket. És hogyan lehet nekünk örök életünk? Csakis azáltal a Jézus Krisztus által, aki értünk adta az életét. Az által a Krisztus által, aki önmagát adta a mi bűneinkért, aki értünk halt meg a golgotai kereszten.

Búcsúzik fia Mihály, menye Julianna,

unokái Mihály és Zoltán és családjai Aranka és Mónika

Dédunokái András és Marcell

Testvérei Anna, György, János és családjaik

elhunyt testvérei családjai

sógora Ferenc, sógornői: Erzsébet, Julianna, Mária

Keresztlánya Teréz