Acts 5: 17-32. 4o-42.

Acts 5: 17-32. 4o-42.

Egy történet tanulságai

Az apostolok cselekedetei olvasása által a Krisztus hívők napjaiba, hétköznapjaiba is bepillantást nyerünk. Mik voltak az akkori korban a nehézségei, küzdelmei és mik voltak az örömei a Krisztus követőinek.

Egyetlen pillanatban se szabad azonban valamit elfelednünk, amit a könyv legelején olvastunk: ott van a hétköznapi élet mögött is az imádkozó háttér. Ahogyan a feltámadás után a tanítványok együtt voltak egy akarattal. Ahogyan megtörték a kenyeret, ahogyan együtt imádkoztak. Ott volt bennük a mindennapi kapcsolat a feltámadt Úr Jézus Krisztussal. Talán furcsa volt átélni és megtapasztalni, hogy Jeruzsálemtől el kell távolodjanak, de közben még inkább fontosabbá vált az imádság is. Bár nem olvasunk minden történet bevezetőjében az imádságról, és hogy imádkoztak, mert ez olyan magától értetődő volt az életük során, mint a levegő vétel vagy a napi szükséges tápláléknak az elfogyasztása.

Miközben ott van a tanítványok életében az imádság, közben azt is látjuk, hogy jelen vannak a nehézségek is és a küzdelmek. A Krisztusba vetett hitük és a Krisztusról való bizonyságtételük szabadulást és gyógyulást hoz mások életébe. Csodák történnek: egy része a csodáknak mai értelmünkkel úgy fejeznénk ki, csodálatot ébresztő csodák: születése óta sánta ember meggyógyulása. A csodák másik része pedig ma úgy is fogalmazhatnánk meg félelmet, Isten hatalmának, nagyságának megjelenítő csodája: ahogyan elviszik Anániást és Szafírát holtan. Isten jelei ezek együttesen: azok is, amelyek egy élet megújulását és azok is, amelyek egy élet ítéletét és végét mutatják.

Ezek a csodák, amelyet egyértelmű, hogy nem a tanítványok tettek – nem a mi erőnkkelvagy kegyességünkkel értük el modja Péter és János- hanem maga Isten. A csodát meglátók életében pedig rögtön valamiféle válasz születik: van, aki Isten nagyságos dolgát látja ismeri fel, és ezért magasztalja és dicsőíti Istent. Van akinek az életében az irigység és a féltékenység kezd jelentkezni. A főpap és a vele levők inkább ebbe az utóbbi csoportba tartoztak. Milyen fura rápillantani az életükre: maguk nem tudtak a nép előtt úgy megjelenni, hogy azokban csodát keltsenek, hát inkább azokat, akiknek az életében valamiféle csoda történt igyekeznek elrejteni: tiltás, börtön, száműzés, elhallgattatás.

Ma is komolyan kell vennünk a következőket: a csodát nem lehet eltiltani sehonnan. Nem lehet száműzni. Nem lehet eltitkolni, nem lehet Isten erejét és hatalmát ma sem kiiktatni. Isten csodái ott lehetnek a gyógyulásokban és ott lehetnek a betegségekben is. A kérdés, vajon fel tudjuk-e ismerni. Látjuk-e a csodák mögött Istent? Érezzük-e az Ő hatalmát, nagyságát, jelenlétét. Ma már egyre többen vannak a gyülekezet tagjai közül is, akik átestek betegségen. Vajon mit láttak meg, és mit tanított meg Isten ezekben a napokban hetekben? Az apostolok miután ott volt a gyógyulás csodája, előálltak, szóltak, bizonyságot tettek arról.

Péter és János az irigység és a féltékenység miatt börtönbe is kerül. Mit látunk és tanulhatunk meg ebből? Azt, hogy Isten ügyében munkálkodva is érhet bennünket nemszeretem dolog. De amit ott is meg kellett tapasztaljanak, az nem más volt, mint hogy ott se maradnak magukra, és nem hagyja el Isten őket. Isten ereje és hatalma megmutatkozott nemcsak akkor, amikor egy születése óta sánta ember meggyógyult, de akkor is, amikor Jézus tanítványai, a feltámadás hirdetőinek a cella ajtajai megnyíltak.

Az elmúlt időszakban is megtapasztaltuk és átéltük Isten óvó kegyelmét mi magunk is. Szinte érthetetlen volt számunkra az, amikor az otthonunkban dolgozók és lakók is átmentek a betegségen, sosem kaptuk el, még akkor se, amikor egy-egy haldokló ágya mellett voltunk. Isten meg tud óvni a bajok közepette is. „Ha ezren esnek is el melletted, és tízezren jobbod felől, téged akkor sem ér el.”Zsoltárok…Zsolt 91,7

Péter és János miután megnyílt a börtönajtó nem elmenekült, hanem arra tekintettek, hogy miért nyitotta meg Isten számukra a börtönajtó. Az angyal mondja: „menjetek el és felállván hirdessétek a templomban a népnek ez életnek minden beszédét.” Milyen nagy szükség van erre a kiállásra és erre a bizonyságtételre ma is. Miközben megnyitjuk a templomajtónkat, vajon mi fog elhangzani? Mi lesz hírré? Mit fogunk elmondani egymásnak? A tanítványok a börtönből kijövet se arról panaszkodtak, hogy milyen csúnyán bántak velük, és milyen igazságtalan volt az ő fogva tartásuk. Nem panaszt tettek, nem amiatt nyavalyogtak, hogy éjszaka milyen kemény volt a fekhelyük, vagy hogy hűvös és nyirkos volt a cella. Nem kezdtek el pletykálni, hogy az éjszaka mit hallottak a szomszédos cellából, vagy a börtönőrök életéről. Ezzel szembenaz útjuk rögtön oda vezetett, ahol Isten használni tudta az életüket. Bizonyságtétel miatt tartattak meg és szabadíttattak meg, és ezért mentek tovább bátran a templomba vissza, hogy hirdessék a Krisztust és az ő szabadítását.

Vajon látjuk-e, tudjuk-e miért mentett meg minket Isten, miért tartott meg, és mit akar a mi megmentett életünkön keresztül is másnak üzenni?

Isten tud üzenni az életünkön keresztül az ő ügye ellenségeinek is. Isten igéjét nem lehet bilincsbe verni. 2Tim 2,9

Istent nem lehet elnémítani. Erről Jézus is beszélt, hogy ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak beszélni. Lk 19,4o.

Péter és János nem a büntetésre vagy fenyegetésre tekintett, hanem arra, hogy Isten milyen feladatot adott számukra, és miért hozott szabadulást az életükbe.

Miközben megint a tanács elé kerülnek, tudják, hogy kitől függ az életük. Péter és az apostolok jól tudták: az életük nem a nagytanács kezébe van, hanem az élő Isten kezébe. Ez adott a nehézség közepette is bátorságot nekik, és ez adta meg az életük számára a szabadság érzését.

Ne légy ma se foglya senkinek és semminek. Ne legyen az életed a félelem foglya. Van egy hatalmas Urad, aki meg tudja őrizni az életedet az ő dicsőségére, és hogy az ő dicsőségét hirdesd. Milyen nagy erő ez ma is, és mennyire meg tud erősíteni minket. Amikor Isten Szentlelke munkálkodik az életedben, ott tudsz igazán szabad lenni és ott tudsz róla bátran bizonyságot tenni. Adja ma is nekünk az Úr az ő drága Szentlelkét, hogy általa ma is szabadulások, jelek és csodák történhessenek, és mi örömmel tudjuk hirdetni az evangéliumot, Jézus Krisztust mindenkinek.

Péter és az apostolok így válaszoltak: Istennek kell inkább engedelmeskednünk, mint az embereknek. A mi atyáink Istene feltámasztotta Jézust, akit ti fára függesztve kivégeztetek. Isten őt mint fejedelmet és szabadítót emelte a jobbjára, hogy megtérést és bűnbocsánatot adjon Izráelnek. Mi tanúi vagyunk ezeknek az eseményeknek, és tanúja a Szentlélek, akit azoknak adott Isten, akik engedelmeskednek neki.

Azok hallgattak rá, behívatták az apostolokat, megverették őket, azután megparancsolták nekik, hogy ne szóljanak Jézus nevében, és elbocsátották őket. Ők pedig örömmel távoztak a nagytanács színe elől, mert méltónak bizonyultak arra, hogy gyalázatot szenvedjenek az ő nevéért; és nem hagytak fel a naponkénti tanítással a templomban és házanként, és hirdették, hogy Jézus a Krisztus.