Jn 12:14-28

Jn 12:14-28

Amikor elolvassuk ezeket a sorokat, szinte az első pillanattól fogva valamiféle furcsa kettősséget érzünk. Már abban is, amikor bevonul Jézus Jeruzsálembe: a szamárcsikón ülve érkezik.

Jézus utolsó napjainak a kettősségét az is jelzi, hogy még a tanítványok se egészen értik mit tesz Jézus, és nem látják még ebben a pillanatban azt se, hogy merre fele haladnak az események. Miközben Jézus dicsőségesen vonul be virágvasárnap, közben a tanítványok nem látják, hogy minek a kezdetén vannak. Hogy ez a hét Jézus halálához fog vezetni.

Lázár feltámasztása után egyrészt sokak számára ez a jel megerősítés volt: valóban Jézus a megígért Messiás, akinek az életét csodák és jelek övezik. Ez a Messiás bűnből, betegségből és halálból is feloldozó erővel jött el, és hozta el Isten királyságát, uralmát. A másik oldalon pedig látjuk azt, hogy Lázár feltámasztása az utolsó csepp volt a pohárban a jeruzsálemi vezetés, a főpapok szemében. Nincs már visszaút, nincs már más megoldás, megszületett a döntés: Jézusnak vesznie kell, mert érdeksérelmet hozott.

Miközben pedig egyre kisebb lesz Jézus mozgástere, egyre nagyobbnak tűnik a veszély az életére nézve is, azt is látjuk, hogy Jézusnak újabb lehetőség kínálkozott: néhány görög érkezik az ünnepre. Ez a megjelölés az evangéliumban minden bizonnyal a területi származást, a görög területről érkező zsidóságot, a diaszpóra tagjait jelölhette. Olyan érdekes, hogy amikor egyre inkább szorul a hurok Jézus körül, mindig azzal is találkozunk, hogy Jézus máshogyan is dönthetne, másképpen is dönthetett volna. Ott a 4o napos pusztai böjt után.

Megjelent neki a Sátán, hogy megkísértse: ha Isten Fia vagy, változtasd a köveket kenyérré. Vajon a 4o napos böjt után, a fizikai ínség után használja-e Jézus a hatalmát a saját maga hasznára? Azután: ha Isten Fia vagy, akkor aláveted magadat a templom tetejéről. Vajon a gondviselés dolgát a saját maga biztonsága érdekében képes lenne-e kierőszakolni, használni – közben pedig igent mondani a hamisságnak, a Sátán diktátumának.

Végül: ha leborulsz és imádsz, akkor neked adok mindent – képes-e Isten egyedüli imádatát feladva a hatalomért és a gazdagságért bálványimádóvá lenni.

A Sátán manipulál és olyat ígér, ami nem az övé. Így volt ez a bűnesetben és azóta is rá akarja szedni az embert, hogy Istennel forduljon szembe. Közbe olyat ígér, amit nem is tud megadni.

Valami görögök jöttek küldöttségként, keresik Jézust Fülöpön keresztül. És a történetnek nincs folytatása. Pedig ez a történet a következő kísértési történet. Nem a 4o napos böjt volt az utolsó. Ott volt akkor is, amikor az ötezer megvendégelése után királlyá akarták tenni Jézust. Ott volt akkor is, amikor Péter azt válaszolja, mikor Jézus eljövendő szenvedéseiről beszél: mentsen Uram, hogy ez megtörténjen. És ott van a kísértés még mindig, amikor a kereszten függ: ha Isten Fia vagy, szállj le a keresztről.

Jézus magával kapcsolatosan sose bizonyítani akart, sose meggyőzni akart. Ő meg akart maradni az Atya iránti engedelmességben és az irántunk való szolgálatban és önfeláldozásban.

Menekülő útvonalak kerültek Jézus elé. Indulhatna a görögök közé, élhetne a szórványban biztonságban, távol a jeruzsálemi vezetés és főpapok szemétől. És miközben a biztonsága és a Jeruzsálemből való kimenekülése került elő ő azt válaszolja: Eljött az óra, hogy megdicsőíttessék az Emberfia. Mert Isten egyszülött Fia nem az életét próbálja menteni. Jézus rögtön hozzá is teszi: ha a földbe vetett búzaszem nem hal meg, egymaga marad; de ha meghal, sokszoros termést hoz.

Jézus itt újra mondja a tanítványoknak: földbe kerül, elhal. Ez az, amire Jézus készül, ez az, amit be akar teljesíteni, és nem a görögök közé, nem a védelembe és biztonságba készül, hanem értünk meghalni. Itt áll előttünk Jézus szavainak a paradoxona: aki szereti az életét elveszíti azt… Mert minden Krisztus nélküli életszeretet és élethez-ragaszkodás élet vesztéshez vezet. Az életszeretete, a mi evilági életünkhöz való ragaszkodásunk az örök életnek az elvesztéséhez vezet. Olyan fontos ezt meghallanunk és megértenünk. A Jézus nélküli élet az elveszettséget jelenti. Minden fény, gazdagság, pompa és egészség, kényelem és biztonság ellenére is, Jézus nélkül csak az elveszettséget jelenti. Nagyböjtben talán még fontosabb ezt meghallanunk és megértenünk, hogy a Jézus követésünk jelenti az életet, az örök életet.

Jézus beszél a hozzá tartozásról is. Mit jelent nekünk, mit jelent nekem ma Jézus Krisztus követőnek, keresztyénnek lennem. Különösen a mai világban fontos ezt megfogalmaznunk, ahol megannyi keresztyén tanítással ellenkező ideológiával találkozunk. Minden történelmi időben újra és újra meg kell fogalmaznunk önmagunk számára is, mit jelent ma keresztyénnek lenni. A Krisztushoz tartozásom Krisztus követést jelent. Őt kell követnem. Neki kell engedelmeskednem. Vele kell élnem. Vele kell beszélgetnem. Ha kérdések vannak bennem őt kell megkérdeznem.

Végül pedig Jézus arról is szól, hogy mi a kompenzációja, mi a jutalma a mi tanítványságunknak. Erre máshol maguk a tanítványok is érdeklődtek: mi mindent elhagytunk, és követtünk téged, mi lesz a jutalmunk?

A keresztyén életünknek az elvehetetlen része, hogy a hozzá tartozásunk az örök életet is jelenti. Ott leszünk, ahol ő van. És itt van az a szerződés, az a munkaköri leírás is, ami a keresztyénségünkről szól. Ha valaki Jézusnak szolgál, azt megbecsüli az Atya. Mit szeretnél elérni az életedben? Hova szeretnél eljutni? Jézus elmondja a tanítványainak, hogy az Atya megbecsüli azokat, akik neki szolgálnak. Ne mások dicséretét keresd, ne mások általi megbecsültségért küzdj egész életeden át. Szolgálj Jézusnak, add az életedet Jézusnak, és tied lesz minden kincsnél több, már itt ezen a földön, és túl e földi életen.

Hogy képes erre az ember. Sehogy. Önmagától sehogy. Ott válik képessé erre, amikor elkezdi szeretni az Emberfiát, Jézus Krisztust, az Urat és megváltót.