Jn 11 1-4, 18-44 Isten dicsőségének a megjelenése – húsvéti örömhír a nagyböjtben

210/1.2-5. 210/6-9

Lázár feltámasztásának a története a húsvét elővételezése is egyben. János evangéliumában ezt követően már nagyheti eseményekről olvasunk. Amikor elolvassuk a történetet, látjuk, hogy milyen fontos kulcsfogalomként jelenik meg benne az Isten dicsősége. A feltámasztás és a feltámadás történetének az egyik legfontosabb momentuma ez: Isten dicsőségének a megjelenése.

Lázár és testvérei, Mária és Márta közel álltak Jézushoz és a tanítványokhoz. Valószínűleg Jézus és tanítványai Jeruzsálembe vezető útjai során az ő házuk jelentette a szálláshelyet Betániában, mely Jeruzsálem mellett feküdt. Bár Lázárról nem tudunk túl sokat, Mária és Márta minden bizonnyal Jézus női tanítványai közé tartoztak.

Most ez a család kerül bajba, Lázár beteg, mégpedig halálosan beteg. Mivel közel álltak Jézushoz, úgy gondolták, hogy az az Úr, aki olyan sok embert meggyógyított, meg tudja menteni Lázárt is. Így üzennek Jézusnak, jöjjön el, és mentse meg Lázárt.

Azt gondolom, hogy mindannyian, akik hiszünk az Úr Jézus Krisztusban azt is tudjuk, hogy hozzá bizalommal fordulhatunk minden kérésünkkel. Ha valakinek fontos szerepe van az életünkben, ha valakit szeretünk, és segítségre van szüksége, mi magunk is bizonnyal megteszünk mindent. Lázár érdekében üzentek Jézusnak. Mit teszünk mi? Mi pedig imádkozunk hozzá.

Jézus késlekedik. Jézus nem indul el azonnal, hanem vár. A tanítványoknak azt mondja: „Ez a betegség nem halálos, hanem az Isten dicsőségét szolgálja, hogy általa megdicsőüljön az Isten Fia.” Ezen a mondaton keresztül látjuk, hogy maga Jézus is előre tekint már a feltámadása felé, sőt a tanítványokat is megpróbálja felkészíteni erre. Mégis, bár már többször is kijelentette Jézus a tanítványainak, hogy szenvednie kell, átadatik a főpapok kezébe, keresztre feszítik, meghal és harmadnap feltámad, a tanítványok nem nagyon értik, fogják fel, mi is történik. A tanítványok egy része tart attól, hogy visszatérjenek Júdeába, mert érzik a veszélyt: nemrég meg akarták kövezni Jézust. Megpróbálják elkerülni a veszélyhelyzetet, ha lehet maradjanak távol. Látszik, hogy még nem értették meg, hogy mi az Úr akarata, mi az ő terve. Ott van a tanítványok közt Tamás, aki viszont így válaszol: „Menjünk el mi is, hogy meghaljunk vele együtt! ” Egy másik véglet is megjelenik: odaadom az életemet is – mint ahogyan Péter is ígérte, ha kell börtönbe, ha kell halálra megyek.

Jézus az Isten dicsőségének a nyilvánvalóvá válásáról beszél, amely egyben az ő feltámadásáról is jel lesz, bár most még nem értik a tanítványok.

A nagyböjt kezdetén, hamvazószerdán hamuból keresztet rajzolnak a hívők homlokára. A hamu az elmúlt évi virágvasárnapi virágokból készült. Ez a hamu emlékeztet bennünket a bűnünkre, bűnös emberi voltunkra és az elmúlásunkra. Porból lettünk és porrá leszünk.

Jézus odamegy és találkozik Máriával és Mártával is. Elkésett – mondják: ha itt lettél volna. Milyen sokszor jajdulunk bele ebbe a mondatba, milyen sokszor jajdulunk fel. Ha itt lett volna Jézus.

De vajon mi hol voltunk? Vajon mi elindultunk-e Jézus felé, vajon mi megmaradtunk-e mellette, vagy eltávolodtunk tőle? Milyen sokszor látjuk azt, hogy nem Jézus maradt távol, hanem mi maradtunk el, mi távolodtunk el Jézustól.

Amivel ebben a történetben találkozunk, az a teljes reménytelenség. Minden logikus és empirikus, minden ésszel felfogható és fizikai törvények által tapasztalható tény azt mondja Lázár már a sírban van. Jézus lekésett és itt nem lehet már semmin se változtatni. Már szaga van. Már egy olyan folyamat kezdődött el, ami az elmúlás, az enyészet és a visszafordíthatatlan­ságról szól. Jézus nem vitatkozik, nem érvel, nem magyaráz. Ő leül a gyászoló Márta mellé és elkezd vele beszélgetni.

Jézus beszélget Mártával, Jézus beszélget veled és velem. A szívünkre beszél. Vajon mi halljuk-e az ő hangját, az ő szavát, az ő vigasztalását?

Márta azt is megvallja Jézusnak, hogy tudja, hogy bármit is kér az Atyától, ő megadja neki. Márta teljes bizalommal tekint fel Jézusra. Mi vajon hogyan tekintünk rá. Mi vajon bízunk-e benne?

Jézus biztat és reményt ad. Feltámad a te testvéred.

Milyen furcsa, szinte Márta reflex szerűen vallja: feltámad majd az utolsó napon. Ő hisz a halottak feltámadásában, ő hiszi azt a tanítást, amit sokan nem is igen hisznek és vallanak a kortársai közül se. De sokszor talán mi is egy megszokott, régóta vallott és tanult választ adunk, de vajon meghalljuk-e az élő Úr szavát? Vajon halljuk-e azt, hogy Jézus hozzám szól? Nekem válaszol, az én problémámra, az én kérdésemre ad választ.

Sőt Jézus folytatja: nem elégszik meg a megtanult, betanult, az előttünk jártak hitvallásával, hanem minket is személyesen kérdez. Mint ahogy tette nemrég, mikor Péterhez fordult: Te kinek vallasz engem. Most pedig odafordul Mártához. „Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él; és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha. Hiszed-e ezt? ” Jézus nem azt kérdezi tőlünk, mi van leírva a hitvallásban, mit tanított az egyház, hogyan szól a heidelbergi káté vagy a 2. helvét hitvallás, hanem Jézus azt kérdezi Te kinek vallasz engem... és hiszed-e ezt, hogy én vagyok a feltámadás és az élet. Igen és megkérdezi a sír mellett is, a szerettünk sírja mellett is, a szerettünk halálos ágyánál is. Akkor amikor reménytelennek tűnik minden, amikor visszafordíthatatlannak tűnik minden. Hiszel-e bennem és hiszel-e abban, hogy én örök élettel ajándékozom meg azt, aki hisz bennem. Ezt pedig Jézus tőlünk kérdezi, és még itt az életünkben kérdezi. És erről akkor kell választ adnunk, amikor kérdez. Igen, itt, ma, most kérdez: hiszed-e ezt. Hiszed-e hogy én vagyok a feltámadás és az élet. Hiszed-e hogy én tudok örök élettel megajándékozni. Hiszed-e hogy én vagyok minden életnek a forrása és éltetője?

A 33. és 38. versben azt is olvassuk, hogy Jézus mélyen megrendült. Ezek a szavak, amiket itt olvasunk az eredeti görög nyelvben a haragot is jelentik. Mert amikor látja Jézus a halált ott van a halál elleni haragjának a heve. Jézus haragja olyan, mint az oroszlánnak a morgása. Lázár sírja mellett is Jézus nem elgyengülve és tehetetlenül áll, hanem a harcra készülő Istenfiaként. Ő száll szembe a mi végső ellenségünkkel.

Ez a feltámasztás egyben Jézus értünk bemutatott kereszthalálát is jelenti. A bűn zsoldja a halál. Az ember elveszi azt, amit érdemel. Jézus azonban nem ellenünk jött, nem a mi megbüntetésünkért, hanem ő maga száll szembe a halállal. Azért, hogy Lázár kijöhessen a sírból neki kell a sírba szállnia. Azért, hogy nekem örök életem legyen, neki kell a sírba mennie és önmagát feláldoznia. Helycserét látunk ebben a történetben: Jézus úgy hívja ki lázárt, hogy ő maga bemegy a helyére.

Ezt látjuk a nagypénteki történetben is. Amikor Jézus a mi bűneinkért megy a keresztre. Jézus magára veszi a mi büntetésünket. Átéli a szenvedést, fájdalmat, gonoszságot, azért, hogy ne nekünk kelljen ebbe belehalnunk. A szeretet vállalja a szenvedést, az áldozatot, a sebeket.

Amikor pedig ez a Krisztus elkezd munkálkodni az életünkben, amikor megértettem, hogy mit tett értem Jézus, akkor válok képessé én magam is lemondani, áldozatot hozni. Akkor tudok én is más életében áldássá lenni, ha Jézus megjelenik az életemben.