Marosi Józsefné (korábban Gilicze Józsefné) leánykori nevén Kineth Mária

Jézus ismét példázatokban beszélt hozzájuk: Hasonló a mennyek országa ahhoz a királyhoz, aki menyegzőt készített a fiának. Elküldte szolgáit, hogy hívják össze a meghívottakat a menyegzőre, de azok nem akartak elmenni. Ekkor újabb szolgákat küldött, akikhez így szólt: Mondjátok meg a meghívottaknak: Íme, elkészítettem az ünnepi lakomát, ökreim és hízott állataim levágva, és minden készen van, jöjjetek a menyegzőre! De némelyek, ezzel mit sem törődve, elmentek: egyik a földjére, a másik a kereskedésébe. A többiek pedig megragadták szolgáit, bántalmazták és megölték őket. A király haragra gerjedt, elküldte seregeit, és elpusztította ezeket a gyilkosokat, városukat pedig felégette. Akkor ezt mondta szolgáinak: A menyegző ugyan kész, de a meghívottak nem voltak rá méltók. Menjetek ki tehát az országutakra, és akit csak találtok, hívjátok el a menyegzőre! A szolgák ki is mentek az utakra, összegyűjtöttek mindenkit, akit csak találtak, gonoszokat és jókat egyaránt, és megtelt a lakodalmas ház vendégekkel.

Gyászoló család, gyászoló és végtisztesség tevő gyülekezet!

Isten előtt megállva adunk hálát elhunyt szerettünk életéért, és áldjuk és magasztaljuk Isten mindazért, amit szerettünk életében és rajta keresztül a mi életünkben is elvégzett. Eljöttünk megköszönni az édesanyának, nagymamának, dédnagymamának az életét, és mindazt a szeretetet, amit családjára, szeretteire kiárasztott.

A Szentírás sokszor beszél arról, hogy mi Krisztusért Isten örökbe fogadott gyermekei vagyunk. Milyen jó azt tudnunk, hogy valaki ennyire szereti az életünket, hogy ennyire szeret minket, hogy bár mi a bűn által elidegenedtünk tőle, ő mégis szeretetét abban is megmutatta, hogy örökössé tett a maga házában. Krisztus által az ő javainak az örökösei lehetünk.

Elhunyt szerettünk ezzel a határtalan és végtelen szeretettel találkozott kisgyermek korában. Azzal találkozott az élete, hogy valaki igent mondott rá, mert szeretetét, odaadását meg akarta ismertetni vele. De nemcsak az emberi szeretet mutatkozott meg már kisgyermek korától kezdve, de már gyermekkorától ott volt a templomban az őt nevelő családdal, a Kineth családdal. A hétköznapi munka után mindig ott volt a vasárnap számukra, a nyugalom napja, amit a templomban is megszenteltek, mert tudták, hogy az életükre Istentől kapják az áldást, és tudták, hogy szükség van erre a megállásra, Isten előtti hálaadásra is. Olyan mély volt ez a gyerekkori emlék az életében, és olyan meghatározó, hogy hitét sose tagadta meg. Pedig a 2o. századnak azt a részét élte át, amikor nem dicséret járt a templomba menetelért és az Istenhez való tartozásért.

Dolgos, tevékeny életet élt, Videotonban, postán, vendéglátásban dolgozott. A föld, az állatok szeretete ott volt az életében, amit gyermekkorától hozott magával, és szerette a szépet, hűséggel gondozta a virágokat, ami oly sok örömöt jelentett neki. Mindig szeretett beszélgetni, minden alkalommal, amikor bibliaórákon találkoztunk, örömmel vette, ha kicsit el tudtunk egymással is beszélgetni. Mindig ott volt az öröm és a vidámság is a szívében. Szerette az életet, annak ellenére is, hogy sokféle nehézség is volt jelen az életében. Kereste a boldogságot, de közben mindig tudta azt is, hogy az igazi értékek, és az igazi öröm nem a világi javakban vagy szépségben van, hanem a mi kincsünk ott van a mennyben, a mi megváltó Urunkban, az Úr Jézus Krisztusban.

Isten kegyelme mutatkozott meg abban is, hogy az utolsó időben, betegsége közepette ott lehettek szerettei mellette, és elbúcsúzhattak tőle.

Isten számunkra ma is egy meghívót küldött, mint a felolvasott igeszakaszban. Meghívót, hogy fogadjuk őt be az életünkbe, meghívót, hogy az ő áldása, és terített asztala mellett legyünk. Milyen nagy veszteség lenne ha elutasítanánk, és önmagunkat fosztanánk meg Isten áldásától és a felénk nyújtott kegyelemtől.

A búcsúvétel órájában mégis olyan jó tudnunk, hogy csak ideigvaló ez az elköszönés. Ha a hit útján járunk, és ha Jézus Krisztust Urunknak és Megváltónknak valljuk, egy napon mi is ugyanabba a mennyei örömbe érkezhetünk, ahova elhunyt szerettünk indult.

Gyermekei:

Lánya Marika és veje István

elhunyt fiának, Józsefnek felesége Erika

lánya Ildikó

Fia Zoltán és menye Edina

Unokái: Mónika és Enikő és párjaik

Tamás és Péter

Szandra és Richárd

Regina

Dédunokái: Bálint és Botond

Nászasszonyai

Bognár család, barátok, ismerősök, volta munkatársak, szomszédok

Ismerték, szerették, tisztelték

Végtisztességtevő gyülekezet