Jn 8:1-11 A Jézussal maradt élet

A Jézussal maradt élet

Sokak által jól ismert történet a házasságtörő nőnek a története. Jézus a közeli Olajfák hegyén töltötte az estét, és onnan tér vissza a templomhoz. Onnan indul a város felé, ahol később azért könyörög nagycsütörtök éjszaka, hogy ha lehet, múljék el a keserű pohár. De most még másik időpontban vagyunk. A lombsátrak ünnepének csúcspontja lehetett ez az este. Ebben a nagy fényben, és emberi tömegben, mulatozásban sok ezer ember is megfordulhatott. És az elmúlt este valakit tetten értek házasságtörés közben.

Nem tudjuk ezt a történetet nem mai emberekként olvasni. A mai olvasónak is rögtön szemébe ötlik a történet kifordított volta: hogyan kerül elénk ez az asszony, miközben a férfi eltűnt az igazságszolgáltató kezek közül. Elengedték, futni hagyták, vagy éppenséggel felismerve azt, hogy ki az a férfi, aki házasságtörést követett el, nem akarták közszemlére kitenni. Talán éppen amiatt is, mert az illető közszereplő volt. Hányszor találkoztunk az elmúlt időben olyan közszereplő történetével, ahol sokan voltak kíváncsiak a bukott emberre, vagy a történet részleteire is.

Ez a történet a bűn egyetemességéről szól, és a bűn történetét, a bűnnek a természetét látjuk benne. Már messze korábban látjuk azt: az Édenkert óta velünk van, életünknek a részévé vált a bűn. De milyen is a bűnnek a természete? Milyen az, amikor bűnre csábíttatunk? Ott az Édenkertben azt látjuk, hogy miközben a kígyó ráveszi az első emberpárt, hogy szakítson a fáról, amikor oda kell állni, és vállalni kell a következményeket, már magára marad az ember. Így olvassuk ezt ebben a történetben is. Magára marad ez az asszony a házasságtörésével. Magára marad a bűntudatával, magára marad a szégyenével. Pedig nem egyedül követte el a bűnt, és míg a mámor tartott, ketten voltak részesei, de a szégyenben, megaláztatásban és félelemben már egyedül marad. Mert ez a bűn természete, hogy miközben beleránt, sose áll mellénk, vagy nem áll ki értünk. Mert kezdettől fogva az ember ellensége volt. Magára maradt ez a rajtakapott asszony – vajon hová tűnt a bűn-társa, bűntársa? Elmenekült, futni hagyták… Vajon egyáltalán kíváncsi volt-e arra, hogy mi lesz az asszonnyal?

A bűn természetében látjuk azt, hogy a kívánság pillanatában osztozik, a szégyenben pedig már magunkra hagy. Már az Édenkertben is azt figyelhetjük meg, hogy a bűnben levő emberpár nem vállal közösséget, már nagyon egymással sem. Nem én voltam, hanem az asszony. Nem én voltam, hanem a kígyó. A bűn azt is jelenti: egyedül maradsz. Nem állok oda melléd. Magadra maradsz, és rám nem számíthatsz. Magára maradottságának egyetlen társa már más nem lehetett, csak saját bűntudata. És valljuk meg, a veszély, a félelem közt a bűntudat nem sokat segít az emberen. Egyedül maradt ez a bűnt elkövető asszony.

És ezzel együtt a bűnös ember magárahagyatottságán túl, tömeg veszi körül, vádlók veszik körül. Milyen nagy a hangzavar, amikor ki kell kiáltani a másik embernek a bűnét, de mennyire mindenki el tud csendesedni, amikor a saját bűne kerül elő. A bűn lelepleződése mindig embereket vonz, tömegeket vonz, olyan embereket is egymás mellé állít, akik talán nem kerültek volna egymás közelébe. Döbbenetes belegondolni, hogy a középkornak a legnagyobb látogatottságú közeseményei a nyilvános kivégzések voltak. A bűnös ember nyomorúsága tömegeket vonz, ahol egy furcsa közösség alakul ki. Az ítélkezés furcsa közösséget tud kialakítani, és furcsa egységet tud kimunkálni.

A történetnek talán a legmegdöbbentőbb része mintha mégis az lenne, hogy ebbe a történetbe belekerül Jézus. A bűn nem Jézus történetéhez tartozik. Ő maga hozzánk hasonlóvá lett, mikor felvette emberi természetünket – ahogyan fogalmazza a Filippi 2, de bűn nélkül élte Istenfiúságát ezen a földön. Jézust megállítják, Jézust a történetbe megpróbálják bevonni, sőt ahogyan olvassuk, megpróbálják kelepcébe csalni. Azt is mondhatjuk, hogy kapóra jött a jeruzsálemi vezetésnek ez az asszony a tettével együtt, mert most Jézust egy kényes kérdésben előtérbe lehet hozni, olyan módon kerülhet most nagy tömeg előtt is reflektor fénybe Jézus, amire nem is lehet felkészülve. Szándékosan most meg próbálják a róla kialakult képet megváltoztatni. Mert nem tudták elfogadni jeruzsálem és a főpapi elit, hogy őt szeretik, ő másként tanít, hogy ő gyógyít, hogy hatalma van, és hogy sokan kedvelik. Aki maga bűnt nem ismert… most pedig bűnössé akarják tenni. Hasonlóan, mint amikor megkérdezik tőle: kell-e a császárnak adót fizetni. Mózes törvénye az ilyen házasságtörőt halálra ítéli – de te mit mondasz? Készen áll a kelepce Jézus számára. Ezzel a történettel végképp ellene akarják hangolni az embereket. Ha a szeretet és megbocsátás hirdetője, akkor mindenképpen szembekerül Mózessel, a Törvény tanításával. Ha pedig kitart Mózes törvénye mellett, akkor az irgalmasságról és a kegyelemről, amit eddig hirdetett majd ellene kell szóljon, és el fogja veszíteni a bizalmat, a közkedveltséget a népnek a széles körében, mert azt látják majd, hogy ő is ugyanolyan, mint az írástudók.

Mintha ebben a történetben újra megmutatkozna a Filippi Krisztus himnuszának a tanítása: mert nem tekintette zsákmánynak, hogy Istennel egyenlő… megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel. Megalázta önmagát. Ez az aláhajlás ott történt meg, amikor értünk emberré lett. És most látjuk ismét Jézus aláhajlását. Nem fölöttünk akar lenni, nem fölényeskedni akar – pedig maga bűnt nem ismert. Ő lehajolt a földre.

Jézus arra tanít bennünket, hogy tudjunk szempontot váltani. Ítélkezés és ökölrázás helyett le kell a földig hajolni. S ott lenn, Jézus a porba ír. Szent Jeromos úgy értelmezte, hogy Jézus a porba az asszony vádolóknak a bűneit kezdte felírni, akik ezzel szembesülve már eleresztették az ítélkezést.

Nem tudjuk mit írt a porba Jézus, de már a por maga is emlékezteti az aláhajlót: porból lettél, porrá leszel. A bűn következménye minden ember életében ott van – nemcsak a házasságtörésen rajtakapott asszonyra igaz ez, hanem mindenkire a körülötte állókra is. A bűn kivétel nélkül mindenki életében megmutatkozik, és a következmények közt ott látjuk a halált is.

Ha ennek a történetnek a képzőművészeti megjelenítését megnézzük, azt látjuk, hogy a festők kivétel nélkül úgy ábrázolják, hogy egyedül Jézus hajolt le, egyedül Jézus volt ott a föld közelében, és az összetört asszony közelében. Mindenki más állva marad, mindenki más felülről tekint.

Jézus feláll, és ahogyan megszoktuk, a bírósági tárgyalások ítélet hirdetésekor mindenki állva marad. Sokan feszülten várták a pillanatot: mit mond Jézus. Hát mit mondhatna, mit mond a tízparancsolat? És Jézus nem az asszony felett mond ítéletet, hanem az egész emberiség felett. Sőt nem is az ítéletről beszél, hanem az ítélet végrehajtásról. Jézus nem mondja ki, hogy nem bűnös, nem mondja ki, hogy nem érdemel büntetést.

Ő az ítélet végrehajtóihoz fordul: az vesse rá az első követ, aki bűntelen.

Ebben a pillanatban az ökölbe szorult, köveket markoló, már dobásra készülődő kezek megálltak. Szinte érezni lehet a feszültséget, amint mindenkiben a megtorlás lelkülete egy pillanat alatt megtorpant. Lehullottak a kövek és a kezek is leereszkedtek. Majd mindenki lassan és talán szótlanul eltávozott. Mert lelepleződött az ember. Mert mindenkinek a bűne nyilvánvalóvá lett.

Amikor Jézus fölemelkedett a földről, akkor nem más történt, mint az emberi ítélkezés helyett az Isten ítélete jelent meg.

Végül a történetben csak két szereplő maradt. A bűnös asszony és a bűntelen, bűnt nem ismerő Jézus. Mennyire szüksége van a világunknak és az életünknek, hogy ebben a négyszemköztiségben legyünk az Úrral. Hogy az ő közelében életet nyerve, bűnünket megbánva megújuljunk. Isten Szentlelke munkálja ezt. Hogy vádlókból és ítélkezőkből, irgalmat és kegyelmet nyert emberek lehessünk Jézus Krisztus által.