315/1-4. Jn 1, 12-16 318/1-8.

János evangéliumának az egésze a bizonyságtételről szól. Arról, hogy mi, akik Krisztussal találkoztunk bizonyságot kell tennünk róla ebben a világban. Bolyki János teológiai tanár amikor megírta életének fő munkáját, a János evangéliumáról szóló magyarázatot, a könyv címének ezt adta: igaz tanúvallomás. Mert az evangélium továbbadása nem más, mint a Jézusról szóló bizonyságtétel. Ezzel együtt pedig meg kell vallanunk, van a mai keresztyén életünknek is hiányossága. Van a keresztyén közösségünknek bizony elég sok tartozása, mert nem teszünk elég sokszor bizonyságot a testté lett igéről, Isten egyszülött Fiáról, Jézus Krisztusról. Oly sokszor halljuk, hogy a hit az a legszemélyesebb magánügy. Tegyük hozzá, hogy ez így önmagában igaz is, mert az én személyes életemnek a része, de sosem a bezárt ajtó mögé kell elrejteni. Nem úgy magánügy, hogy nem beszélek róla. Nem úgy magánügy, hogy nem állok ki vele mások elé. Nem úgy magánügy, hogy maradjak csendben.

Vajon hogyan volt ez az elős évszázadban a keresztyénség megjelenése és elterjedése korában? Akkor, amikor veszélyes volt valakinek Krisztust Úrnak vallani? Miért volt veszélyes? Azért, mert csak egy Küriosz, vagyis egy Úr volt a római birodalomban, és az nem más volt, mint a császár. És bizony a keresztyének ha kellett az akkori államhatalommal szemben is megvallották hitüket, vallottak arról az Úrról, akinek egyedül engedelmeskednek, aki előtt egyedül meghajolnak, akit egyedül imádnak. Akinek egyedül mutatnak be áldozatot. Az ókori világ egyik legnagyobb birodalmában a keresztyén emberek üldözöttek voltak az előbb említett dolgok miatt. Ma egy olyan országban élünk, ahol nincs tiltva, hogy megvalljuk hitünket. Még akkor se, ha néha ezt akarják egyes emberek vagy csoportok. Egy országban, ahol vannak csoportok, akik utcára vonulnak, parádéznak a saját életmódjuk miatt, még ha ezt keresztyén emberként bűnnek is tartjuk, vajon ki tiltja meg nekünk, ki tilthatja meg nekünk, hogy mi bátran megvalljuk a hitünket?

Legyünk felkészülve testvérek, legyetek felkészülve: egy olyan világban élünk, és egyre inkább olyan világba érkezünk, ahol nem veszik jó néven a keresztyénség jelenlétét, szavát, létét, bizonyságtételét. Csak egy pár példát említek a nagyvilágból és hazánkból is. Emlékszem, vagy 1o évvel ezelőtt láttam New York városában egy rendszám-táblát. Az ottani rendszámtábla mellé pedig oda volt írva: Keep Crhist in Christmas, magyarra fordítva pedig valahogy így hangozhatna: tartsátok Krisztust a jászolban. Vagyis csak egy kis karácsonyi kellék legyen, kis hangulat, ami egy évben pár napra előjöhet, de egyébként ne beszéljünk róla és ne valljuk meg a hitünket. Azután, nem egyszer találkoztunk olyan hírekkel is, hogy nagy légitársaságnak a légi kisérőjétől kérték, távolítsa el a nyakából a keresztet, mert az sérti mások vallási érzékenységét, és sérti a légitársaság politikai korrektségének az üzletszabályzatát. Igen, egyre inkább efelé haladunk a nagyvilágban, és tanuljunk belőle, sőt tanítsuk meg gyermekeinknek is, mert ha még nincs itt, talán hamarosan elérkezik az az idő, amikor bizony választás elé állítják az életünket, vagy a gyermekeink életét: mit választasz? Krisztust vagy azt az állást, amit betöltesz, vagy be akarsz tölteni.

De ez nemcsak a nyugati világ hangja, hanem itthon is jelen van. Talán emlékszünk, nagypéntek környékén jelent meg a Népszava karikatúrája a tisztifőorvossal, amint ott áll Krisztus keresztje előtt és ezt mondja: alapbetegsége függőséget okozott . Bár a gúnyrajz inkább hasonlít a francia Charlie Hebdo lapjában megjelenő karikatúrákkal, mégis, nagy teológiai igazság jelenik benne. Az ember iránti szeretete miatt függ a kereszten. Hát ilyen kijelentés elhangzott már más szájából is: jobb ha egy ember hal meg a népért. És a gúnyolódó rajz mégis a Magyar Újságírók országos szövetségének a díját nyerte meg a 2o2o-as esztendőben, csupán pár héttel ezelőtt. És talán ennyi elég is arról, hogy vajon milyen a független újságírás.

De folyathatnánk a sort: rászóltak a tisztifőorvos asszonyra már amiatt, hogy közszereplése közben ne hordjon keresztet a nyakában.

Vagy emlékszünk arra, hogy egy élelmiszerlánc úgy árulta portékáját, hogy miközben görög templom képe volt rajta, közben a keresztet letörölték a tetejéről.

Miközben egyenlőségért küzdő szervezetek egyre inkább közszereplést igényelnek nyári felvonulással vagy mesekönyv kiadással, iskolai felvilágosító órákkal, vagy óvodai orientációval, addig vajon nekünk, hívő keresztyén embereknek hallgatnunk kellene? Emlékszem még 2o1o előtt beszélgettem egy óvodapedagógussal, akik azt az utasítást kapták felülről, a minisztérium felől, hogy a kisgyerekeket bátorítsák az ellenkező nem szerinti játékokra: kisfiúk babázzanak, kislányok autózzanak és szereljenek. Persze ez még önmagában nem lenne baj, ha az ember nem gondolna emögé az elképzelés mögé, és nem érezné mi lehet a háttérben. Amikor rákérdeztem, hogy ezt meg is fogják valósítani, azt mondta az illető, hogy az egyszerű falusi óvodában az óvónőknek több bölcsessége lesz, mint a minisztériumi munkatársaknak, akik ilyesmit kigondoltak, elterveztek. Igen, minden időben szükség van az Isten szerinti bölcsességre is. Mert inkább Istennek kell engedelmeskedni, mint embereknek.

Mi, akik láttuk az Atya egyszülött Fiának a dicsőségét bizonyságot kell tennünk róla. Hogy jelen van kegyelmével az életünkben. Hogy valóban szárnyain hordozott. Hogy betakar az ő védelme. Egy kedves asszonytestvér, aki a tavaszi időszakban a Covid járvány közepette balesetet szenvedett, és bekerült egy covid betegekkel teli kórházba, miközben a sürgősségin több száz fertőzött emberrel együtt állt a sorban egy igét kapott: „Ha ezren esnek is el melletted, és tízezren jobbod felől, téged akkor sem ér el.Zsolt 91,7”. Több alkalommal is beszéltünk vele, és beszélt arról, hogyan tartotta meg Isten az életét.

Milyen sokszor a számunkra rossznak tűnő dolgok pedig nem mások, mint Isten menekítésének az eszközei.

Merjünk még jobban bizonyságot tenni az életünk átélt csodáiról. Ne féljünk és ne ijedjünk meg. Isten az Ő Szentlelkét adja az ő gyermekeinek. A Szentlélek által tudunk mi is egyre jobban és egyre inkább bizonyságot tenni. Ismered az életedben Isten munkálkodását? Tudod, hogy mikor mentett meg, vagy hogyan tartott meg a nehézségek között is. Légy bizonyságtevővé. Add át a te személyes bizonyságtételedet. Mert az első évszázad keresztyénsége is ott tudott megerősödni és növekedni, amikor bizonyságtevőkként kezdték élni az első keresztyének az életüket.

Van amikor Isten fizikálisan is megállít. Van, hogy ő zárja le előtted az utadat. Mert meg akar menteni egy kárhoztba vezető úttól. Lehet, hogy most még nem látod. Lehet, hogy most még kecsegtetőnek tűnik, pedig Isten sokkal jobban tudja az okát, miért akadályozott meg valamit az életedben. Merj még jobban bízni benne, merj még jobban hagyatkozni rá.

Nagy szükség van a bizonyságtételre a gyülekezeteinkben is. Az egyházmegyénk életében is. Vajon lesz-e aki odaálljon az úrasztala elé, elmondja, hogy mit végzett el az életében az elmúlt időben Isten? Várjuk már a személyes találkozást. Várjuk már, hogy újra egymás mellett ülhessünk a templomban, mint ahogyan az elmúlt időben tettük. Vajon tudunk-e úgy együtt lenni, hogy a lelkünk vágyódik az Isten igéje iránt, úgy mint a kiszikkadt, kopár föld várja a vizet. Bizonyságtevő lélekre van szükség, hogy a bizonytalanok is meg tudjanak erősödni. Bizonyságtételre van szükség, hogy az ellankadtak is megerősödhessenek.

Mi pedig valamennyien az ő teljességéből kaptunk kegyelmet kegyelemre.

Tegyetek bizonyságot erről is, miként kaptátok Isten kegyelmét az életetekben.