A szenvedés nem várt mellékhatása

Jób könyvében - miközben így vagy úgy átélik a szenvedést - egymásnak feszül kétféle gondolkodás:

bűnös vagy, ezért bűnhődsz - Térj meg!

valami többről van itt szó, mint az én bűnömről - Istentől kell megtudnom, hogy mi zajlik körülöttem és bennem

Az a kétféle gonolkodás egymásnak feszül és váltakozva jelenik meg a könyvben:

egyszer a barátok beszélnek : bűnös vagy - térj meg!

máskor Jób beszél: másról van itt szó! - beszélni akarok Istennel!

Érdemes végigolvasni a könyvet, követni a fejezeteket, mégha egy idő után fárasztóvá is válik, hogy ugyanazt olvassuk - elfogadni és feldolgozni se könnyű azt, hogy Isten nem egyszerűen a bűneinknek és jótetteinknek megfelelően bánik velünk. Időbe telik feldolgozni azt, hogy valami hatalmasabb áll a háttérben: Isten újjáteremtő terve! Valaki hatalmasabb áll a háttérben: Jézus Krisztus, aki újjáteremti a világunkat és az életünket. Ehhez képest a mi bűneink és jótetteink apró morzsák.

Tehát, olvassuk tovább Jób könyvét… próbáljuk megérteni, hogy többröl van itt szó, mint a saját bűneink mérlegelése.

Most elkezdtem olvasni a Biblia más könyveit is a szenvedés szemüvegén keresztül.

Azt látom, hogy a szenvedés ezerarcú és különféle intenzitású.

Szenvedés lehet az is, amikor megcsíp egy bogár, az is, amikor elveszítem a munkámat, amikor szembe kell néznem a leépülésemmel vagy amikor elveszítek valakit a családomból.

Szenvedéssé lesz mindaz, amin nem tudom könnyen túltenni magam. Hordoznom kell egy darabig. Gyötör, formál és alakít engem - újra és újra odalök engem Isten elé. És a szenvedés pontosan addig tart, amíg Isten kezébe le nem tudom tenni bizalommal ezt a szenvedést.

Két igét hozok most ide. Az egyik Péter apostoltól, a másik Pál apostoltól való:

1Péter 5: 10

A minden kegyelem Istene pedig, aki elhívott titeket Krisztusban az ő örök dicsőségére, miután rövid ideig szenvedtetek, maga fog titeket felkészíteni, megszilárdítani, megerősíteni és megalapozni.

2Kor. 4: 17-18

Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk minden mértéket meghaladó nagy, örök dicsőséget szerez nekünk, mivel nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra...

Mire tanít bennüneket a két apostol?

Vége lesz

1Péter 5: 10

A minden kegyelem Istene pedig, aki elhívott titeket Krisztusban az ő örök dicsőségére, miután rövid ideig szenvedtetek, maga fog titeket felkészíteni, megszilárdítani, megerősíteni és megalapozni.

2Kor. 4: 17-18

Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk minden mértéket meghaladó nagy, örök dicsőséget szerez nekünk, mivel nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra...

Nem veszik félvállról a szenvedésünket - viszont határozottan beszélnek arról, hogy ezek a szenvedések rövid ideig tartanak ill. pillanatnyiak.

Mi ugyan azt érezzük, hogy ezek elviselhetetlenül sokáig tartanak, pedig csak arról van szó, hogy ameddig nem tudom magam túltenni rajta, addig számomra elviselhetetlen, addig bizonytalanságban tart, addig kiszolgáltatottnak érzem magam, addig szenvedek...

Vannak emberek, akik hónapokig, évekig, sőt évtizedekig hordozzák a szenvedést - számukra ez nem rövid ideig tartó és nem tudnak mit kezdeni azzal, hogy a szenvedésük pillanatnyi lenne.

Az apostolok bátorítása azoknak szól, akik felismerték azt, hogy véget lehet vetni a szenvedésnek azzal, hogy a fájdalmamat leteszem Isten kezébe. Kérem, hogy csináljon vele valamit. Kérem, hogy mutassa meg, hogy mi értelme van a szenvedés megismerésének, mi értelme van a szenvedés gyötrő fájdalmának és mi értelme van annak, hogy egy ideje már hordozom azt. Kérem Istent, hogy mutassa ezt meg nekem. (Ez Jób küzdelme is!)

Amikor a szenvedésem átkerül az én háborgó lelkemből Isten atyai kezébe - akkor a szenvedés elkezd halványulni. És olyat is átélhetünk, hogy egyszerűen megszűnik. A szenvedés gyötrő fájdalma megszűnik. Ami hátramarad, az a szenvedés behegedt, begyógyult sebe. Ami lehet, hogy minden nap eszünkbe juttatja a korábbi szenvedést, de mindennap eszünkbe juttatja azt is, hogy milyen hatalmas ereje van Istennek az életem felett, ha egyszer a kezébe leteszem az életemet, a szenvedésemet. A behegedt sebek minden nap emlékeztetnek Isten szabadítására.

A vége új ember lesz

De az apostolok a folyamatnak nemcsak ezt a “ternészetes” oldalát mutatják meg - erre lehetne mondani azt is, hogy az idő mindent begyógyít - és valóban sokan átélték Krisztus nélkül is, hogy a szenvedésük halványult, elcsendesült.

De az apostolok arról beszélnek, hogy miközben ez történik, valami más is zajlik bennünk. Isten a szenvedésünk gyógyuló sebeiben, azokra a múltbeli fájdalmas tapasztalatokra alapozva építi az új személyiségünket, a megalapozott, a megerősített, a megszilárdított új emberünket építi, miközben kiemel bennünket a szenvedésből, egy olyan embert alkot, aki már felkészült az élet viszongatságaira, felkészült a sebek elviselésére, felkészült arra, hogy másoknak, szenvedő embereknek szolgáljon, sőt felkészült arra, hogy Isten lényét besugározza ebbe a világba, szenvedő emberi szívekbe és reménytelen élethelyzetekbe.

És a saját szenvedéseink nyomainál, ott a behegedt sebeknél, ott leszünk e legerősebbek, a legőszintébbek, a leghitelesebbek.

Az egyik oldalon elhalványodik a szenvedés, a másik oldalon azonban felépül és megerősödik az új ember. A szenvedés helyét átveszi a dicsőség.

1Péter 5: 10

A minden kegyelem Istene pedig, aki elhívott titeket Krisztusban az ő örök dicsőségére, miután rövid ideig szenvedtetek, maga fog titeket felkészíteni, megszilárdítani, megerősíteni és megalapozni.

2Kor. 4: 17-18

Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk minden mértéket meghaladó nagy, örök dicsőséget szerez nekünk, mivel nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra...