Ponkházi János

SZERTARTÁS A RAVATALOZÓBAN

Fohász:

Nincs senkim rajtad kívül a mennyben, a földön sem gyönyörködöm másban. Ha elenyészik is testem és szívem, szívemnek kősziklája és örökségem te maradsz, Istenem, örökké! Ámen.

Ének:

90: 1   

Tebenned bíztunk eleitől fogva

Imádság:

Istenünk, légy kegyelmes hozzánk és vigasztalj bennünket a mi gyászunkban. Fájdalmaink közepette jó tudni azt, hogy te mellettünk állsz. Kérünk, hogy a te szavad oszlassa el kétségeinket, reménytelenségünket és a te szavad nyomán találhassunk rá a feltámadás bizonyosságára!

Istenünk, áldj meg bennünket, hogy a gyászunkban ne pusztán emberi szavakat, hanem a te üzenetedet halljuk meg. Ámen.

Textus:

27 Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem. 28 Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből. (Jn. 10: 27-28)

Igehirdetés:

Azért gyűltünk most össze Ponkházi János testvérünk ravatalánál, hogy megköszönjük Istenünknek az ő életét, a nekünk ajándékozott évtizedeket, és erőt kérjünk ahhoz, hogy az ő távozásának fájdalmát el tudjuk hordozni. Istenünk irgalmas kezébe helyezzük őt és a feltámadás reménységével tekintünk most már rá.

Egy néhány mondatban tekintsünk vissza a mi testvérünk földi életére.

Ponkházi János 1936. december 25-én Nyírbátorban látta meg napvilágot Ponkházi János és Daragó Etelka 2. gyermekeként. Családjában 3 testvérével együtt nevelkedett. Ahogy a gyermekek nőttek, sokat segítettek a háztáji gazdaságban. János is sokat dolgozott, főleg az állatok körül. Az iskolában szorgalmas diák volt, kitűnő eredménnyel végzett.

Ifjú korában lakatosnak tanult, majd feljött Pestre dolgozni. A KERIPAR 1-es sz. gyárában dolgozott, a 9. kerületben, a Máriássy utcában.

1961. szeptember 23-án kötött házasságot feleségével, és Isten 2 gyermek születésével ajándékozta meg őket. Lányuk, Rozália ‘62-ben, a fiuk János pedig ‘71-ben született. Ekkor még a Majakovszkij utcai kis lakásban laktak.

A család 1972-ben költözött aztán az újpalotai lakótelepre. Felesége betegeskedése, szívműtéte és leszázalékolása során János odaadóan gondoskodott a családjáról.

A munkahelyén brigádvezető volt, de ennél magasabb pozícióra nem vágyott, mert mindig is a vassal akart dolgozni. Sok minden került ki a kezeik közül, amire büszkék lehettek. Ők készítették a Déli pályaudvarnak azt a részét, ahol a pénztárak vannak, de a vállalatával egyszer Berlinbe is eljutott, ott is otthagyta a keze nyomát.

De ugyanígy sokat dolgozott az otthonán is, ahol mindent ő barkácsolt és a gyülekezete temploma körül is sok tárgy tanúskodik a munkájáról: pl. a templom előtti kandeláberek, a kosárlabdapalánk vagy a lelkészi hivatalba vezető korlátok. Ezeket évtizedekig használják még a következő nemzedékek.

Aktív éveiben végig a KERIPAR-nál dolgozott, ahonnan a 2000-es évek elején ment nyugdíjba. Persze nyugdíjasként is dolgozott tovább, egészen a 2005-ös közlekedési balesetéig.

2006-ban azután elveszítette a feleségét és az azt követő 15 esztendőt egyedül élte. A családját nagyon szerette. Karácsony napján, ami egyben a születésnapja is volt mindig vendégül látta az övéit - utoljára 2019-ben.

Az utóbbi évben már súlyos betegségével küzdött - és bár a családjával gyakran találkozott, nagyon megviselte őt a koronavírus miatti bezártság, egyedüllét.

Mindenképpen szeretnék szólni Jánosról úgy is, mint aki testvérünk Jézus Krisztusban...

Ponkházi János testvérünk 1951. július 29-én konfirmált Nyírbátorban. Konfirmációját és nyírbátori templomot is gyakran emlegette.

A gyülekezetünk tagjaként évtizedeken keresztül szolgált presbiterként. Nyugdíjba vonulása előtt szívesen végzett lakatos munkákat is a gyülekezetben, a balesete után azonban másfajta szolgálatokat vállalt. Tagja volt a leltározási bizottságnak, a társaival együtt többször végigjárta a gyülekezet épületeit, az utolsó szöget is ismerte. Később pedig megbízott presbiterként vállalt szolgálatot az Arany János utcai templom bejáratánál, fogadta a belépőket és átvette az adományokat.

Amióta ismerem őt, nem maradt el az istentiszteletekről, csak ha megbetegedett és a bibliaórás beszélgető közösségnek is elmaradhatatlan tagja volt. Nagyon közvetlen, baráti-testvéri kapcsolatban volt gyülekezetünk korábbi gondnokával, Jóska bácsival.

Ragaszkodása a gyülekezethez, a gyülekezeti alkalmakhoz, a testvérekhez és az igéhez példaértékű volt.

A Szentháromság Istennek köszönjük meg az ő életét és szolgálatát.

Most pedig hallgassuk Jézus Krisztus bátorító szavait:

27 Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem. 28 Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből. (Jn. 10: 27-28)

Ez az ige János egyik konfirmációi igéje és valóban egy életprogramot fogalmaz meg, jól tesszük, ha erre mi is odafigyelünk.

Ennek az életprogramnak két fontos eleme van: az egyik a Jézus Krisztussal ápolt kapcsolat, a másik pedig az életünk elérhető célja, az örök élet. Ha a kapcsolatunk Jézussal élő kapcsolat, akkor az örök élet a mienk. “Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van...” (Jn. 3: 36)

Mit mond nekünk most ez az ige a Jézus Krisztussal ápolt kapcsolatról?

Ez a kapcsolat olyan, mint egy beszélgetés: odafigyelek Jézus Krisztusra, rácsodálkozom arra, hogy ő milyen jól ismer engem és nyugodt szívvel teszem meg azt, amit ő mond. Ez a beszélgetéses háttér meglátszik az emberen. Ez tesz bennünket tanítvánnyá. Ez az, amit János is gyakorolt. A bibliaórás beszélgetéseken láttuk azt, hogy hogyan birkózik a napi igékkel és hogyan fogadja be azok üzenetét.

A tanítvány földi élete erről a beszélgetésről szól.

De Jézus nemcsak erről a beszélgetésről szól, aminek foszlányait itt-ott még a kívülálló is meghallhatja, hanem beszél arról a belső meggyőződésről is, amit ez a beszélgetés ébreszt az emberben, ti. a Jézus Krisztussal folytatott beszélgetésem, a vele való kapcsolatom felbonthatatlan, szét nem kapcsolható, örök.

A mi evangéliumunk az, hogy ennek a világnak a helyreállítása, újjáteremtése elkezdődött. Jézus feltámadása erről szól - az újjáteremtés kezdő lépéseiről. És mi, keresztyének, abban a kiváltságos helyzetben vagyunk, hogy ezt az újjáteremtést belülről élhetjük át és figyelhetjük. Amikor elkezdődött az Úrral való beszélgetésünk és az életünket az ő kezébe letettük, akkor bennünk is elkezdődött az újjáteremtés. Az Úrral való beszélgetés elindult, az örökké tartó új élet elkezdődött.

27 Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem. 28 Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből. (Jn. 10: 27-28)

Ezzel a bizonyossággal búcsúzunk most el Ponkházi János testvérünktől.

Presbiteri eskü

Isten iránti hálával és János életéért köszönetet mondva hadd hangozzon el ismét az a presbiteri eskü, amit ő maga évtizedekkel ezelőtt elmondott és amihez igyekezett is tartani magát:

Én, Ponkházi János, esküszöm a Szentháromság Istenre, hogy tisztemmel járó kötelességeket és feladatokat Isten dicsőségére, egyházunk épülésére és népünk javára, a Magyarországi Református Egyház rendjében úgy igyekszem teljesíteni, hogy az egyház hasznát mindenkor a magam hasznának elébe helyezem. Isten engem úgy segéljen. Ámen.

Búcsúzik tőle:

gyermekei, Rozália és János

veje, László és menye, Mónika

unokái: Krisztina, Dávid és Barnabás

nővére, Etelka, az ő lányai, Katalin és Éva, valamint az ő családjaik

sógornője, Zsuzsanna és az ő családja

unokaöccse, Gábor és családja

keresztlánya, Erzsébet (a család Mártija)

sógornőjének lánya, Éva és az ő családja

menyének az édesanyja, Gabriella

Enikő, aki az egészségéről gondoskodott

Kornélia

István, akitől az úrvacsorai bort hozta

Iván, a fodrásza

gyülekezetünk tagjai

presbitertársai

Úri imádság:

Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy,

szenteltessék meg a te neved,

jöjjön el a te országod,

legyen meg a te akaratod,

amint a mennyben, úgy a földön is;

mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma,

és bocsásd meg vétkeinket,

miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek;

és ne vígy minket kísértésbe,

de szabadíts meg a gonosztól,

mert tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen.

Hirdetés:

Ének és áldás után lemegyünk a kolumbáriumba, hogy ott testvérünk hamvait elhelyezzük. Kérjük, hogy - a szűkös hely miatt - most csak a család és rokonság jöjjön le velünk. Amikor feljöttünk, akkor természetesen le lehet menni a kolumbáriumba.

Ének:

42: 1

Mint a szép híves patakra…

Áldás:

Maga a békesség Istene szenteljen meg titeket teljesen, és őrizze meg a ti lelketeket, elméteket és testeteket teljes épségben, feddhetetlenül a mi Urunk, Jézus Krisztus eljövetelére. Hű az, aki elhív erre titeket, és Ő meg is cselekszi azt. Ámen. (1Thessz. 5: 23-24)

SZERTARTÁS A KOLUMBÁRIUMBAN

Fohász:

Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. Áldott az Isten, ami Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene, aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban…

A feltámadás és a keresztyén reménység igéi:

„Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem. Az én Atyám házában sok hajlék van; ha nem így volna, vajon mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni a számotokra? És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ott legyetek ti is…

…„Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam…”Ha szerettek engem, megtartjátok az én parancsolataimat, én pedig kérni fogom az Atyát, és másik Pártfogót ad nektek, hogy veletek legyen mindörökké…

…„Nem hagylak titeket árván, eljövök hozzátok. Még egy kis idő, és a világ többé nem lát engem, de ti megláttok, mert én élek, és ti is élni fogtok…Békességet hagyok nektek: az én békességemet adom nektek; de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen. (Jn. 14)

Apostoli hitvallás:

Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek teremtőjében.

És Jézus Krisztusban, az Ő egyszülött Fiában, a mi Urunkban, aki fogantatott Szentlélektől, született Szűz Máriától, szenvedett Poncius Pilátus alatt, megfeszítették, meghalt és eltemették. Alászállt a poklokra, harmadnapon feltámadt a halottak közül, felment a mennybe, ott ül a mindenható Atya Isten jobbján, onnan jön el ítélni élőket és holtakat.

Hiszek Szentlélekben. Hiszek egy egyetemes, keresztyén anyaszentegyházat, a szentek közösségét, a bűnök bocsánatát, a test feltámadását és az örök életet. Ámen.

Áldás:

A mindenható Isten kegyelmébe ajánljuk elköltözött testvérünket, testét átadjuk a földnek, port a pornak. Ezt a föltámadás és az örök élet reményében tesszük, amely reménységet az Úr Jézus Krisztustól kaptuk.

Istennek népe:

- Áldjon meg téged az Úr

és őrizzen meg téged.

- Ragyogtassa rád orcáját az Úr

és könyörüljön rajtad.

- Fordítsa az úr az Ő orcáját tereád

és adjon békességet néked. Ámen.

Ének:

422: 1-5

Hadd menjek, Istenem, mindig feléd

Elköszönés - meghívás